Sztárok

Stohl elmenekült a Nemzetiből

Stohl András a hírek szerint nem várta meg, ki lesz a Nemzeti új igazgatója, máris aláírta szerződését a Vígszínház igazgatójával, Eszenyi Enikővel.

Alföldi Róbert mandátuma hamarosan lejár, ezért a Nemzetiben hatalmas a bizonytalanság. A jelenlegi igazgató mellett még hárman nyújtották be jelentkezésüket, és a többség szerint Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója a legesélyesebb. Nem csoda hát, hogy Stohl András a Bors információi szerint azonnal váltott. Bucit idén még az ág is húzza: nem elég, hogy épp beperelték új könyve miatt, Vidnyánszky a napokban már elmondta: ha ő nyer, átgondolja Stohl András helyzetét. „Nehezen egyeztethető össze, ha egy színész nagy dolgokról beszél, és hitet akar sugározni a Nemzeti színpadán, miközben olyan  tévécsatorna alkalmazásában áll, amely nap mint nap bűnök sorozatát követi el a kultúra és az emberi lélek ellen” – mondta a legesélyesebbnek tartott jelölt a Heti Válasznak adott interjújában. Nem csoda, hogy Stohl ezek után nem várta meg, ki veszi át a Nemzeti vezetését, hanem megállapodott Eszenyi Enikővel. A Bors mindkét felet felkereste: Eszenyit nem érték utol, Stohl pedig nem válaszolt a kérdésekre, de nem is tagadta átigazolását.

Stohl elmenekült a Nemzetiből

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, hogy ne maradj le a legfrissebb sztárhírekről!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése