Sztárok

Milliókat követel Komár exe Hajdútól

Az énekes korábbi felesége kiakadt azon, hogy a TV2 honlapján még mindig látható az a Frizbi-interjú, amelyben dögkeselyűnek nevezte őt Komár. Az asszony bíróság elé citálja a műsorvezetőt.

A mai napig látható a TV2 honlapján az a 2011-es interjú, amelyben a tavaly elhunyt Komár László dögkeselyűhöz hasonlította volt nejét. Az asszony beperelte Hajdú Péter cégét jó hírneve megsértéséért, s 5 millió forintot követel tőle, sőt a tévécsatorna ellen is pert indított. Mint a Blikk írja, a Frizbi műsorvezetője – akiről egyébként botránykönyv készül – akár meg is úszhatta volna a pereskedést, de nem ment bele az egyezkedésbe, kötelességének érzi ugyanis megvédeni Komár emlékét. Októberben volt az első tárgyalás, a másodikra pedig az énekes is meg lett idézve, ám Komár pár nappal az első tárgyalás után elhunyt. A következő tárgyaláson Hajdúék tanúkkal fogják bizonyítani, hogy Komár László igazat mondott.

Egyébként a TV2 törölte Hajdú műsorát a vasárnap esti programjából és szerdára rakta át, a kifutó sorozatok helyére. Így január 30-tól új időpontban jelentkezik a népszerű talkshow. Ugyan a showman örül a hétköznapnak, ám félő, hogy a kupaszerda miatt elveszíti a focirajongó nézőit – írja a Bors.

Milliókat követel Komár exe Hajdútól

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top