Sztárok

Új énekessel koncertezik a Republic

Feloszlatná az együttest Cipő édesanyja, ellenzi ugyanis, hogy fia nélkül Republic néven folytassa tovább a zenekar. A rockbanda Pünkösdkor már biztosan koncertezik, még pedig új énekesével - írja a Bors.

Cipő halála után folytatja a Republic zenekar a közös zenélést. Pünkösd napján Korlát községben, a Nemzetközi Parasztolimpián lépnek fel, előtte pedig Bősön és Egerben is adnak koncertet. A bulvárlap információ szerint az együttes – amelynek albumaira most még inkább vadásznak a rajongók – új énekesével vág neki a tervezett koncerteknek. Eközben az elhunyt Cipő édesanyja azt szeretné elérni, ha a rajongók kikényszerítenék, ne Republic néven folytassák fia zenésztársai, mivel – állítása szerint – ez nem lenne méltó a szokatlan ceremónia keretében elbúcsúztatott fia emlékéhez, nélküle ugyanis nincs többé Republic. „A fiam szerezte a legtöbb dalt, ő írta a szövegeket, és ő énekelte a dalokat. Ő maga volt a Republic” – jelentette ki az asszony. Boros Csaba, az együttes vezetője azonban más véleményen van. Elmondása szerint az együttes megalapításakor egyikük anyukája, apukája, családtagja sem volt ott; a dalokat közösen írták, közösen hangszerelték, közösen adták elő. „Miért ne játszanánk a közös dalainkat Republic néven?” – kérdezi.

Új énekessel koncertezik a Republic

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top