Sztárok

Ismerős arc az X-Faktor szombati válogatóján – fotó

Feleségével érkezett Stone az idei X-Faktor szombati előválogatójára. Az előző széria versenyzője ezúttal nem énekelni jött, hanem lelki támaszt nyújtani egy számára nagyon fontos embernek.

Többezres tömeg gyűlt össze szombaton az RTL Klub székháza előtt azzal a reménnyel, hogy Vastag Csaba, Kocsis Tibi és Oláh Gergő után a mentorok és a közönség bennük találja meg azt a bizonyos x-et. A rengeteg önjelölt tehetség között egy ismerős arcra bukkantunk: Stone feleségével és zenésztársával érkezett, nem is akármilyen céllal. „Azért vagyok itt, mert a keresztlányom is a jelentkezők között van. Lelkileg próbálom felkészíteni a versenyre, viszont azt is tudnia kell, hogy a színpadon már csak magára számíthat. Azt tanácsoltam neki, hogy legyen pont olyan őrült, mint az életben. Szerintem van esélye, hogy bekerüljön” – mondta a Nők Lapja Cafénak az előző széria érces hangú versenyzője, aki ha tehetné, maga is újra jelentkezne.

Ismerős arc az X-Faktor szombati válogatóján - fotó


„Akkor jelentkeznék, ha tudnám, hogy ezúttal Geszti Pétert kapom mentoromnak. Anno is hozzá szerettem volna kerülni. Ettől függetlenül Ildivel is nagyon jóban vagyok, éppen ma jön le hozzánk Szegedre, mert a Szegedi Nemzeti Színházban lesz egy előadása, úgyhogy vendégül látom, aztán elmegyünk őt megnézni. Kicsit elkerültünk egymástól, de majd a nyár és a bulik újra összehoznak bennünket. Zámbó Krisztiánnal is éppen ma találkozom, mert megyünk együtt egy jótékonysági fellépésre. Mindenki csinálja a maga dolgát, de úgy gondolom, hogy ha az ember igaz barátokra lel, akkor őket sem az idő, sem a távolság nem tudja elvenni az embertől”
– tette hozzá a rocker, aki kíváncsian várja, hogy az új mentorok hogyan állják majd meg a helyüket. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése