Sztárok

Visszavág Schobert Norbi

Feljelentették a fitneszgurut, aki felkészülten és nyugodt szívvel áll a vizsgálat elé. Be kívánja bizonyítani munkája értékét az irigyeinek.

Egy ismeretlen feljelentő tavaly decemberben azzal vádolta meg Schobert Norbit a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy félrevezeti az UpDate termékek fogyasztóit azzal, hogy az ételeinek köszönhetik a fogyást és az elhízásos diabétesz megelőzését. Az életmentő szívműtéten átesett fitneszguru – aki idén márciusban termékdíjat is kapott a legnevesebb szakmai társaságtól – már meg sem lepődik az újabb vizsgálaton – írja a Bors. „Becsatoltuk az összes termék laborvizsgálatát, az Európai Dietetikusok Szövetségének állásfoglalását. (…) Állunk a vizsgálat elé, és bízunk benne, hogy a GVH-vizsgálat végén nyugalmunk lesz, és bebizonyítjuk a munkánk értékét” – jelentette ki Norbi, aki már felosztotta gyermekei között a vagyonát. Mint mondja, sosem állította, hogy a termékeik ezt vagy azt okozzák; ő az életmódváltásban hisz, ennek pedig eleme a diétás termék és a rendszeres mozgás.

Visszavág Schobert Norbi

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top