Sztárok

Megőrült! Négy nappal a szülés után máris fogyna a világsztár

Kim Kardashian az igazi celeb, akinek mestersége, hogy létezése minden pillanatával igyekezzen meghökkenteni az embereket. A legújabb hírek szerint máris fogyókúrába kezdene, pedig még ki sem tette a lábát a szülészetről.

Négy nappal ezelőtt, idő előtt hozta világra Kanye Westtől született gyermekét Kim Kardashian. A kis Kaidence Donda West jó egészségnek örvend, és az elmondások szerint igen boldog baba, máris mosolyog. Mindaddig, amíg fel nem fogja, hova is csöppent. Nagyanyja, Kris Jenner ugyanis azt tervezi, hogy amint lehet, saját show-jában mutatja be unokáját, anyja pedig alighogy megszülte, máris fogyásba kezdene.

Megőrült! Négy nappal a szülés után máris fogyna Kim Kardashian

A valóságshow-sztár bár mindig is a formásabb nők táborát erősítette, terhessége alatt jó néhány pluszkiló felszaladt rá, amit előnytelen öltözködésével még jócskán ki is hangsúlyozott. „Kim már most azt tervezi, hogy mikor tér vissza az edzőterembe. Amint lehet, vissza akarja szerezni a terhessége előtti alakját. Ez nagyon fontos számára” – árulta el a család egyik barátja a US Weeklynek, és hozzátette, Kim mindenkit megkért, hogy ne hozzanak neki édességet a kórházba, mert nem szeretne kísértésbe esni.

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése