nlc.hu
Sztárok
Rettegnek az X-Faktor zsűrijétől a versenyzők

Rettegnek az X-Faktor zsűrijétől a versenyzők

Néhány énekes sírva jött le a színpadról Alföldi Róbert kritikái hallatán. A Nemzeti Színház korábbi igazgatója ugyanis önálló személyiségeket keres. A jelek szerint ítésztársai kevésbé bírálnak.

Már javában folynak a 2013-as X-Faktor válogatói, ahová több százan jelentkeztek, hogy bejuthassanak az élő show-ba. A Blikk értesülései szerint nincs könnyű dolguk a mentoroknak, és bár nincs vita köztük, van, aki keményebben, van, aki pedig kevésbé bírál. Mint a bulvárlap megtudta, a legtöbben Alföldi Róberttől félnek, hiszen azokat, akik elég bátrak és kiállnak a színpadra énekelni, egyáltalán nem kíméli; szinte lezavarja a színpadról azokat, akik nem odavalók. Volt, aki – miután előadta saját produkcióját – sírva jött ki a Nemzeti Színház korábbi igazgatójának kritikái hallatán – tudta meg a bulvárlap. Alföldivel ellentétben Szikora Róbert vajszívű mentor, nem igazán kritizál, míg Tóth Gabi leginkább a saját tapasztalataival látja el a versenyzőket.

Fotó:  RTL Klub / Sajtóklub
Fotó: RTL Klub / Sajtóklub

 

Kövess minket a Twitteren is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top