Sztárok

Nagy Feró mégis visszatér az X-Faktorba?

Az új mentorok kiléte már régen nem titok, azonban hogy kik segítik majd a munkájukat, egyelőre nem tudni. Pletykaszinten már hallani lehet egy-két nevet.
A(z) “Ön kit látna szívesen az X-Faktor negyedik szériájában mentorsegédként?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nagy Feró

A tegnap megjelent pletykák szerint a könnykirálynőként is elhíresült Keresztes Ildikó és Zséda is részt vesznek majd az X-Faktor negyedik szériájának munkálataiban mentorsegédként. Legalábbis erről számolt be a Blikk. A lap megkereste ugyan az érintetteket, de ők nem kívántak megszólalni. Ugyanakkor Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója az Origónak sokat sejtetően nyilatkozott a korábbi mentorokkal kapcsolatban. „Mindannyian profi előadók, régen dolgoznak a show-bizniszben, ők is tudják, hogy egy ilyen műsornak időről időre meg kell újulnia, így maguk ajánlották fel, hogy átadnák a helyüket másnak. Ettől még Ildi és Feró ugyanúgy az X-Faktor családhoz tartozik, és ez előbb-utóbb a nézőknek is egyértelmű lesz” – árulta el Kolosi.

Szerettük volna megtudni, mi az igazság, és bár egyértelmű választ nem kaptunk, örömmel konstatáltuk, hogy unalmas terelés helyett humoros válaszadással „rázott le” minket a műsor kreatív producere, Schiewert-Takács László. „A múlt héten főztem egy nagyon finom citromos levest, aminek a receptje úgy kívánja, hogy a végén kerüljön bele a fokhagyma, akkor lesz igazán finom az íze. Lehet, hogy kicsit régimódi vagyok, de én jobban szeretem, ha ezek a tévéből derülnek ki, úgyhogy ennek még nincs itt az ideje” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a szakember. Mi pedig arra vagyunk kíváncsiak, ti kit látnátok szívesen mentorsegédként?

Nagy Feró mégis visszatér az X-Faktorba?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése