Sztárok

Elárulta magát: ezért tűnt el VV Attila

"Nem kell elszállni a sikertől. Ettől senki nem lesz sztár" – ezt tanácsolja a Való Világ legutolsó győztese a következő széria jelentkezőinek. Így él most VV Attila.

Elárulta magát: ezért tűnt el VV AttilaAttila egyedül Kingával és cimborájával, Péterrel tartja a kapcsolatot a villából, azt mondja megpróbál úgy élni, ahogy bármelyik másik ember. „A VV utáni első háromnegyed évben én sem csináltam semmit. Persze eljártam a közönségtalálkozókra és a kötelező dolgoknak eleget tettem, de ennyi. Nem foglalkoztam munkával és azzal, hogy azonnal kitaláljam magam. Azóta már én is dolgozok, és megpróbálok úgy élni, ahogy mindenki más: munkával” – mondta a Fókusznak az RTL valóságshow-jának ötödik győztese. Ellentétben számos lakótársával vagy elődjével, Attila nem kezdett újabb valóságshow-ba, nem lett DJ, nem adott ki lemezt, és nem pörgött Lalival az Éjjel-nappal Budapestben.
„Nagyon örülök neki, hogy nem lettem botrányhős. Vannak, akik megbolondulnak a szerepléstől, és attól, hogy ismertté váltak. Senki ne gondolja, hogy ettől sztár lesz, és minden az életben ingyen megadatik utána. Ugyanúgy dolgozni kell mindenért és csinálni kell tovább. Annyi változik, hogy megismernek az utcán, és ez évek múlva is ugyanígy lesz” – folytatta az elmélkedést Attila.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top