A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen!
Régóta visszatérő álma Sebestyén Balázsnak, hogy egy várandós nőn kell segítenie a szülésben. A műsorvezető a Morning Show ma reggeli adásában kollégáival próbálta megfejteni, hogy vajon mit jelenthet a furcsa álomkép. “Te nem titkolod, hogy nem bánnád, ha kerülnél ilyen helyzetbe, mert kihívásként tekintesz rá” – mondta Vadon Jani, aki régóta barátja Balázsnak, és hamarosan egy új show-műsorban térnek vissza együtt a képernyőre. A három rádiós addig-addig beszélt a témáról, míg a műsor közepén egy hölgy és egy úr hallgatójuk érkezett a rádióhoz, egy szülésszimulátorral, amelyet az egészségügyben dolgozók használnak. “Kérjük, hogy telefonáljon olyan hallgatónk, aki már segített telefonon levezetni szülést” – hangzott el Balázs szájából a felkérés és néhány perc múlva már a vonal végén volt Kriszta nevű, egészségügyben dolgozó önkéntes jelentkezőjük, akivel már egyszer megtörtént, hogy telefonon kellett instruálnia egy apukát, hogyan segítse világra gyermekét. Néhány perc elteltével, Balázs és Jani közreműködésével a műcsecsemő világra jött, és igazi ifjú szülőként a két műsorvezető azonnal pátyolgatni kezdte a “csöppséget”, aki a “Mi legyen a neve?” – “Legyengült” szóvicc után a Vadon S. Gült nevet kapta.
Titkod van, és nincs kivel megbeszélned? Kíváncsi vagy, mások mit rejtegetnek? Már mobilon is könnyen, gyorsan írhatsz-olvashatsz anonim módon a Megsúgom oldalon!