Sztárok

Szakított fiatal fiújával Jennifer Lopez

Nyáron már tartottak egy kisebb szünetet, mostanra azonban a szikrája is kialudt Jennifer Lopez és fiatal pasija kapcsolatának.

A szerelemben nem számít ugyan a kor, erre több példát is láthattunk már a történelemben, mégis zátonyra futott Jennifer Lopez és fiatal pasijának kapcsolata. A három váláson megedződött latin díva két év után lapátra tette szellemes nevű kedvesét, Caspert. A barátok szerint a szakítás oka, hogy J.Lo ráunt tejfeles szájú háttértáncosára. Jennifer nagyon diszkréten kezeli a magánéletét, de jó ideje mondogatja, hogy elmúlt a varázs. Sokáig nem akart tudomást venni arról, hogy valami nincs rendben. Mostanra azonban belátta, hogy amit az eszével már régóta tudott, azt már a szíve is érzi. Nagyon élvezte ezt a kapcsolatot, de egy ideje inkább csak szomorúságot adott neki, semmint önfeledt szórakozást” – árulta el a RadarOnline-nak az énekesnő egyik barátja. Az ismerős azt is hozzátette, hogy J.Lo nincs könnyű helyzetben, hisz ikrei, Max és Emme nagyon szerették fiatal pótpapájukat. “Még nem tudja, hogyan magyarázza meg a kicsiknek, miért nincs többé velük Casper. Nagyon szerették, bár nyilván nem fogják olyan drámaian megélni az új helyzetet, mint amikor apjuk, Marc Anthony költözött el a közös otthonból – mondta még a közeli ismerős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top