nlc.hu
Sztárok
Csordás Ákos: “Első a papír, aztán a lánykérés!”

Csordás Ákos: “Első a papír, aztán a lánykérés!”

Elsőre nem sikerült bejutnia az X-Faktorba, de felállt a padlóról, most újra itt van, és bizonyítani akar. Ő Csordás Ákos, aki magánéletéről, az őt ért kritikákról és a külföldön való érvényesülésről mesél nekünk.

Ha valami elsőre nem is, másodjára talán csak sikerül – tartja a mondás, amelyet az utóbbi években leginkább azok az énekesek szoktak a magukénak érezni, akik már több tehetségkutatót megjártak. Vagy éppen többször ugyanazt.

„Addig harcoltam, míg a barátnőm nem lett”

Az idei X-Faktor tizenkét döntőse között ott van Danics Dóra, Csordás Ákos és a ByTheWay – ők az elmúlt szériákban már megpróbálták beírni magukat a tehetségkutatók nagykönyvébe. Míg Dóri tavaly egészen a Mentorok Házáig menetelt, addig az első X-Faktorban feltűnő Ákosnak kevésbé volt szerencséje, ő ugyanis akkor a Táborban elvérzett. Ezt azonban ma már egyáltalán nem bánja. „Tizenhét évesen az egészet csak egy nagy bulinak tartottam. Meg is lett az eredménye a szétszórtságomnak és a Csubakka hajszerkezetemnek, mert beletört a bicskám akkor a tehetségkutatóba” – kezdi a mesélést Ákos, akit – úgy tűnik – nemcsak tehetséggel, de jókora adag öniróniával is megáldott a Jóisten.

Közben az is kiderül, hogy az első szériába a kedvese nevezte be, ahogy az is, hogy a műsor és a szerelmi élete között bizony van párhuzam. „Négy és fél éve vagyok együtt a párommal, a gimnáziumban ismerkedtünk meg. Kilencediktől fogva udvaroltam neki, de ő ennek ellenére másfél évig nem állt kötélnek. Én azonban, ahogy az X-Faktort, úgy ezt sem adtam fel, és addig küzdöttem, harcoltam, míg a barátnőm nem lett. Ez volt az a pont az életemben, amikor rájöttem, hogy nincs mese, ha igazán akarsz valamit az életben, azért meg kell dolgozni” – folytatja a húszéves srác, aki már az eljegyzés gondolatával is eljátszott. „Beszéd szintjén már többször felmerült kettőnk között ez a dolog, de egyelőre fontosabb számunkra az iskola. Első a papír, a diploma – aztán jöhet a lánykérés.”

Külföldön is szerencsét próbálna

Ákos azt mondja, a közösségi oldalakon hideget is, meleget is kap. „Amikor olyan levelet, kommentet olvasok, amelyben nem túl szép szavakkal méltatnak, az az egész napomra rányomja a bélyegét.” Már épp mondani akarom a fiatal énekesnek, hogy növesszen páncélt, és ne foglalkozzon a hozzászólásokkal, amikor így folytatja. „Szerencsére jó barátságot ápolok a mentális Delete billentyűvel. Szóval nem szeretek ezeken sokáig pörögni.”

Ákos azt is elmeséli, hogy bárhogy alakul a jövője az X-Faktorban és azt követően, az egyetemet mindenképp befejezi. Egy papír sosem árt, mondja, majd viccesen hozzáteszi: nem szeretne egy nap arra ébredni, hogy beüt a krach, nincs mihez nyúlnia, ezért aztán fürdőruhaboltot kell nyitnia. „Már az is megfordult a fejemben, hogy egy-két évet majd, ha úgy alakul, szigorúan zenei-énekesi tapasztalatszerzés céljából eltöltsek valamilyen hajón, énekesként. Amondó vagyok, hogy minden lehetőséget, amelyet az élet elém „dob”, ki kell használni, mert nyolcvanévesen, a karosszékben ülve így fogok tudni sokat mesélni az unokáimnak.”

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top