Ezt olvastad már? Bozsek Márk: “vannak egyéjszakás kalandjaim” |
Ahogyan arról a héten már beszámoltunk, Bozsek Márk a szombati produkciója után úgy érezte, valami megingott benne. “Hetek óta betegeskedem” – mondta el a csütörtöki Borsnak Bozsek. Szerinte a hetek óta tartó betegeskedés lelki válságba is sodorta. “Az a típusú ember vagyok, aki ha boldog, akkor nagyon boldog, de ha nincs jól lelkileg, az rányomja a bélyegét a mindennapjaira. Egy ideje pedig ebben a rosszabb periódusban vagyok… A vér szerinti édesapám megnézett szombaton éneklés közben és az lelkileg megviselt. Kettőnk kapcsolata eléggé komplikált, nyolcéves koromban tudtam meg, hogy más az igazi apám, mint akit annak hittem” – mondta a lapnak Bozsek, aki az igazi apjával 14 évesen találkozott először. A színész-énekes hozzátette, nagyon jól esett neki, hogy apja az adás után megdicsérte, és bátorította.