Sztárok

Szabó Ádám: “a szüleimmel megvívtuk a harcainkat”

Bár ma már ódákat zeng a családjáról, a kapcsolatuk korábban nem mindig volt idillinek mondható. De mi volt a nézeteltérések oka? És vajon tényleg olyan romlatlan, mint azt sokan gondolják? Következzen Piszkos Fred Ádám vallomása.

Csínytevő gyerek volt

Hol van már a fehér-lila kockás inges, köves fülbevalós, plafonig felzselézett hajú fiú, aki anno besétált a Csillag Születik válogatójára? Egy biztos: jót tett neki a stílusváltás, és ezt ő is így gondolja. Ma már az X-Faktorban bizonyíthat, és már a beszélgetésünk elején leszögez egy dolgot: csak a külseje változott, a belső tulajdonságai nem. Na de vajon tényleg annyira tiszta, balhékerülő fiú ez az Ádám, mint ahogy azt a mentorok gondolják? „Ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit, mert az én esetemben abszolút igaz a mondás, miszerint a látszat néha csal. Sem gyerekként, sem pedig tinédzserként nem maradtam ki a »jóból«, voltak csínytevéseim” – mosolyog a húszéves fiú. Mint mondja: minden egyes életszakaszában más és más dologgal okozott kisebb-nagyobb galibát – egyrészt magának, másrészt pedig a szüleinek. „Háromévesen a szüleim kérésének ellenére lementem kismotorral a háromfokú lépcsőn, aminek persze egy jó nagy bukta lett a vége, az egyik fogam pedig felcsúszott a fogínyembe. Óriási szerencse, hogy végül nem kellett megműteni” – meséli.

A szülei nem engedtek a negyvennyolcból

A nagyobb gondok mégis akkor kezdődtek, amikor felső tagozatos, illetve gimnazista lett. „Volt az osztályfőnökömnek való füllentéstől kezdve az ellenőrző-hamisításig minden. Utóbbi persze csak addig tűnt jó ötletnek, míg rá nem jöttek a szüleim – fogja a homlokát. – Mondanom sem kell: amikor mindez kiderült, a »Hogy gondoltad ezt mégis? Van neked eszed, fiam? Ezt komolyan nem hiszem el!« mondatok követték egymást a Szabó családban. Rettenetesen mérgesek voltak, így aztán persze a nagy veszekedés és az azt követő fejmosás sem maradt el. Emlékszem, apukám annyira kiakadt, hogy a szobám faláról egy mozdulattal letépte az összes poszteremet, ami azért fájt különösen, mert évekig gyűjtöttem a kedvenc focistáim képeit” – mondja.

Persze mint mindenki életében, Ádáméknál is voltak még kisebb nézeteltérések, például a Csillag Születik alatt is. Ádám akkor úgy érezte, hogy választania kell az iskola és a fellépések között, ő pedig az utóbbi mellett tette le a voksát. No, ehhez persze a szüleinek is volt egy-két (keresetlen) szavuk. „Mivel ők azt az elvet vallják, hogy igenis sosem árt, ha az embernek van végzettsége, így eléggé iskolapártiak. Én ezt akkor még nem teljesen gondoltam így, éppen ezért, amikor nem egyeztek bele, hogy a fellépések miatt szüneteltessem az iskolát, volt a részemről némi ellenállás. Megvívtuk a harcainkat, de végül beláttam, hogy igazuk van, s hogy ez a legjobb, amit tehetek. Hiszen ők csak nekem akarnak jót mindig” – mosolyog Ádám.

Jelenleg egyetemre jár, mindenképp szeretné befejezni. Köszöni szépen: a volt kedvesével talán pont az X-Faktornak köszönhetően újra éled a kapcsolatuk; a közösségi oldalán pedig előreszeretettel olvassa a negatív-pozitív kommenteket is.

gallery item
Megnézem
Összes kép (10)
gallery item

Szabó Ádám

Szabó Ádám

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése