Úgy látszik, Vajna Tímea és Sarka Kata nemcsak az üzleti, hanem a magánéletben is megtalálta a közös hangot, pár hete edzeni is együtt járnak. „Amerikában nagyon sokat jártam pilatesre és jógára, most pedig elkezdtünk edzeni edzőteremben” – mondta Vajna Tímea az Aktívnak. Sarka Kata pedig hozzátette, hogy hetente háromszor járnak együtt konditerembe.
Andy Vajna nejének viszont nehezére esik, hogy egészségesen táplálkozzon. „Iszonyatosan édesszájú vagyok. Nem tudok egyszerűen lemondani a csokoládéról, a süteményekről és ez meg is látszik… de próbálok odafigyelni” – mondta Tímea, aki azt is elárulta, legfőbb vágya, hogy ismét úgy nézzen ki, mint húszéves korában. „A fejem nem, de a testem még talán” – mondta reménykedve a 31 éves Vajnáné, aki nemrég akupresszúrás kezelés segítségével gyógyult meg.