Sztárok

24 kilótól szabadult meg a szülés után Peller Mariann

Peller Mariann elárulta, mi fogyásának titka.

Peller Mariann egy éve adott életet kisfiának, Kornélnak, és már a szüléssel járó plusz kilóktól is sikerült megszabadulnia – írja a Bors. „A fogyásban az alap nekem a fokozatosság volt, hiszen az ember 28 plusszal nem tud sokat ugrálni. Ezért egy otthoni lépcsőzőgéppel kezdtem. Igaz, az első negyed óra után meghaltam, de néhány hét alatt belejöttem. Aztán átváltottam aerobikkazettákra, DVD-kre… A 28 kilóból lement 24, már csak négy maradt hátra” – mondta Peller Mariann, aki a mozgás mellett diétába is belefogott. „Csökkentettem a szénhidrátot, sokáig jórészt salátákat és leveseket ettem. Kizárólag édesítőszert használtam, cukrot nem. Napi több liter citromos vizet iszom, emellett sok zöld teát fogyasztok” – mondta Mariann. Azt a nagy hírt is megosztotta az olvasókkal, hogy kisfia két hete elkezdett járni.

24 kilótól szabadult meg a szülés után Peller Mariann


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése