– Van veled kapcsolatban két egészen friss élményem. Tudnod kell, hogy évek óta nem táncoltam olyan jót, mint a céges karácsonyi bulinkon, ahol felléptél a Group ‘N’ Swing egyik frontembereként.
– Ennek örülök, ez nagyon jó. Hiszen a műfaj célja maga a felhőtlen szórakozás. Én imádom, és nagyon boldog vagyok, mert sokfelé hívnak bennünket fellépni, jó érzés, hogy egyre inkább megbecsülik azt, amit csinálunk. Tudod, az évek alatt rengeteget játszottunk harmadosztályú klubokban, nagyon kevés pénzért, miközben szó szerint egyik napról a másikra éltünk, mindenkinek volt a csapatban más, civil állása. Ez ma is így van, de a lehetőségeink sokat javultak. Mi volt a másik velem kapcsolatos élményed?
– Mielőtt idejöttem, meghallgattam az Elmaradt pillanatok című dalodat, ami ott van az Eurovíziós Dalverseny hazai legjobb 30 dala között. Azért ez nagyon más, mélyebb életérzést tükröz, mint a szvinges nóták.
– Ki tudja, talán még a rádiókba is bejutok vele! (mosolyog). Azt szerettem volna mondani az embereknek ezzel a dallal, hogy a nagy rohanásban épp az vész el, aminek igazán értelme van. Az emberi kapcsolatokra, a természet szeretetére, és arra a jó értelemben vett befelé fordulásra gondolok, ami megtanít igazán átélni, élvezni a percet. Amiért egyáltalán érdemes élni.
– A felismerés egy dolog. Nem spanyolviasz, hiszen a legtöbben ráébredünk erre. Mégis, olyan nehéz gyakorolni, nem?
– Ez egy tanulási folyamat, ami nem könnyű, különösen azért nem, mert most már záros határidőn belül szeretném ötről a hatra vinni. Én, egyszerű vidéki srácként, pedagógus szülők gyermekeként nem szégyellem, hogy még pár évvel ezelőtt is egy kollégiumi szobában laktam másodmagammal, majd később közös albérletben azért, hogy befejezhessem a tanulmányaimat. Pedig akkor már 31 éves voltam! Nagyon vágytam az önállóságra, a kényelmesebb életre, de nem nyújtóztam tovább, mint a takaróm ért.
– Azért, gondolom, a Voice előtt is kerestél pénzt.
– Persze, de semmit nem tettem félre. Arra kerestem, hogy még többet tanulhassak a zenéről, és hogy még jobb előadóvá válhassak. Ma már elmondhatom, minden papírom megvan, amit ma Magyarországon szerezni lehet, ami úgymond belépő a színpadra. Az életem jó ideig úgy zajlott, hogy három hónapot dolgoztam Németországban, baristaként, aztán hazahoztam a pénzt, és ameddig csak tudtam, beosztottam. Amikor elfogyott, újra elindultam szerencsét próbálni. Egyszer ki is utasítottak Németországból, mert lejárt a tartózkodási engedélyem.
– Hogy kerültél be a Group ‘N’ Swing együttesbe?
– Ezt Pély Barnának köszönhetem. Nála is vettem órákat, egy székesfehérvári dzsesszközépiskolában. A legjobbat hozta ki belőlem. Látott bennem fantáziát. Ő javasolta, hogy induljak a Megasztárban, ahol végül a top 50-ig jutottam. Később beajánlott a zenekarba, amiért soha nem lehetek neki elég hálás. Szóval az én karrierem szépen lassan haladt, teltek az évek, de a nagy áttörés valahogy nem akart eljönni.
– Gondolom, ezért indultál a Voice-on.
– Elképesztő, mekkora ereje van ma a kereskedelmi tévéknek! Hat adásban láttak az emberek, és országosan ismertté váltam. Szinte ijesztő volt, amint hirtelen felém áradt az a figyelem, ami a kemény munkával töltött évek során elkerült. Nem egyszerű feldolgozni az ilyesmit. Ma már a zenekarral együtt és szólóelőadóként is sokkal több a felkérésem, emellett megkaptam az egyik nagy bevásárlóközpont eleganciadíját, amit ezelőtt olyan művészek is magukénak tudhatnak, mint Kulka János vagy Eszenyi Enikő. Igazi életminőség-változáson mentem keresztül, amit nagyra értékelek. Egy kis ökoházban élek, és végre van saját autóm! Próbálok két lábbal maradni a földön és tudatosan alakítani a szakmai jövőmet.
– Említetted, hogy pedagógusok a szüleid. Ők mit szólnak az életedhez?
– Talán ma már büszkék rám, de ne tudd meg, mennyire aggódtak amiatt, hogy vajon eljön-e az a nap, amikor igazán önállóvá válhatok. Néhány éve ultimátumot adtak nekem. Azt mondták, több zenei iskola elvégzésében most már nem támogatnak, majd akkor szóljak, ha szeretnék elvégezni valami használhatóbb sulit. (nevet) Hiányoznak nekem. Annyi a tennivalóm, hogy örülök, ha három-négy havonta hazajutok vidékre.
– Akkor komolyabban is vehetnéd a saját dalodat és annak szövegét.
– Azon vagyok, csak nagyon nehéz. Tudod, nekem menedzserem sincsen, mindent magamnak intézek.
– Hogyhogy?
– Mert azt szeretném, ha minden hajszálpontosan úgy lenne kommunikálva, ahogyan azt én akarom. Nem akarok apró félreértéseket sem. Én beszélek azokkal, akik fellépni hívnak, az újságokkal, a tévékkel, és a közönségemmel is én tartom a kapcsolatot.
– És mi újság a szerelemmel? Ha jól tudom, a földkerekség egyik leggyönyörűbb lánya vár téged otthon.
– Végtelenül büszke vagyok rá. Ötvös Brigi a kedvesem, ő a valaha volt legsikeresebb magyar szépségkirálynő, aki nemrégiben 4. helyezett lett Japánban, a Miss International versenyen. Mostanában a munkái miatt sokat van nálam, Budapesten, aminek nagyon örülök. Végre nem érzem annyira, hogy távkapcsolatban élünk. Nagy szerencsém van vele, mert megérti, ha a hivatásomról van szó, akkor megszállott vagyok, és addig dolgozom egy dalon, ameddig tökéletesnek nem érzem.
– Őszintén: mi az első? Magánélet vagy munka?
– Ha a szívemre teszem a kezem, akkor most a munka. Szerencsére huszonegy évesen Brigi is abban az életszakaszban jár, amikor a karrierje megalapozása fontos, így nem kell lelkifurdalást éreznem azért, mert bármiben is hátráltatom őt. A későbbiekben persze nagyon szeretnék családot, de ahhoz biztos egzisztenciát kell teremtenem. Ezen dolgozom, ezért is van az, hogy a zene most mindennél előbbre való.
