Így néznek ki ma a 90-es évek férfi sztárjai – fotók

Zoratti Adrienn | 2014. Február 26.
Múlt héten górcső alá vettük a 90-es évek sztárhölgyeit , ki mennyit változott, kivel mi lett. Nem lenne fair azonban, ha a pasik kimaradnának az elemzésből, végül is ki ne szeretné látni, növesztett-e pocakot Jason Donovan, még mindig cuki szöszi-e Nick Carter, vagy épp kérnek-e még kulcsot a szívekhez a Happy Gang-es fiúk?

Take That

A kilencvenes évek első igazi klasszikus értelemben vett fiúcsapata, a Take That, Robbie Williams 1993-as kiválása után három évvel jelentette be a feloszlásukat. Tinilányok milliói könnyezték meg mind a két eseményt. Williams kiválását egyébként nem mondhatjuk békésnek, különösen Gary Barlow-val való barátsága sínylette meg. Olyannyira, hogy a fiúk majd tizenöt évig szóba sem álltak egymással. 2006-ban a Howard, Jason, Gary és Mark újra összeálltak, Robbie nélkül. 2009-ben Williams bejelentette, mégis szívesen csatlakozna egykori csapatához. Ekkor kezdtek Gary Barlow-val is ismét közeledni egymás felé, aminek a vége egy közös fellépés, majd egy évvel később egy közös duett lett, ezzel megkoronázva békülésüket. Még ugyanebben az évben – ezúttal már az eredeti felállásban – elkészítették a Progress című hatodik Take That-albumot. Később Robbie ismét otthagyta a bandát, mondván, saját szóló karrierjére szeretne koncentrálni. Ekkor azonban már békében váltak el, és azóta is jóban vannak.


Backstreet Boys

Éppen amikor a Take That legnagyobb válságát élte, Amerikában egy új fiúcsapat tűnt fel: a Backstreet Boys egy szempillantás alatt vált a világ összes tinilányának kedvencévé. Nick, Brian, Howie, A. J. és Kevin egyik pillanatról a másikra hódították meg úgy a lányok szívét, mint a toplistákat. Tizenhárom top 40-es daluk volt a Billboard Hot 100 ranglistán, és több mint 130 millió albumot adtak el.  2001-ben a fiúk szünetet iktattak be a csapat életébe, ám nem oszlottak fel. 2006-ban ugyan Kevin nélkül adtak ki új albumot, mondván, ő inkább a családjára szeretne koncentrálni, 2012-ben mégis visszatért a fiúkhoz. Bár a BSB karrierje botrányoktól mentes volt, ők sem úszták meg a csillogás árnyoldalát: Nick Carternél drogproblémái miatt súlyos szívizombántalom alakult ki. A. J. először 2001-ben ment elvonóra, ám ezt követően még kétszer be kellett jelentkeznie, hogy végleg sikerüljön lemondania az alkoholról és a drogokról. Howie-nak 1998-ban lupusz betegségben elhunyt a húga, ezt követően az énekes alapítvány hozott létre, és azóta is támogatja az ebben a betegségben szenvedőket. Ma már Nick és A. J. kivételével mind családos emberek.


‘NSYNC

“‘NSYNC-es vagy, vagy BSB-s?” – hangzott el gyakorta a kérdés a lányok között, akik vérre menő harcot voltak képesek vívni kedvenceikért. Én, személy szerint a BSB híveként, nagyon csúnyán tudtam nézni mindenkire, aki az ellentábort erősítette. Pedig a JustiN, ChriS, JoeY, LancetoN és JC 1995-ös berobbanásával komoly vetélytárssal került szembe a tinilányok addigi kedvenc fiúcsapata. Főleg hogy az ‘NSYNC szintén egy csapásra jutott fel a csúcsra. Szívhez szóló, hol poposabb, hol sírósabb számaikkal egyre csak növelték rajongótáborukat. Amikor pedig a melírozott, bongyor hajú Justin összejött “szűzen megyek férjhez” Britney-vel… az volt a vég kezdete. Bár kezdetben lányok milliói utálták érte Britney-t, végül mégis ők lettek az álompár, míg ki nem derült, hogy Britney félrelépett. A fiúk karrierjében egyébként nagy fejlődést a 2001-es Celebrity című albumuk hozott, amelyen már Justin és JC vették át az irányítást. Az új külsőt és a megújult stílust szinte már könyörögve vártuk, főleg hogy a 2000-es évek kezdetével nemcsak a nyálas fiúcsapatok mentek ki a divatból, de zenei téren is igény mutatkozott valami többre. Erre igazán Justin érzett rá, aki azóta irigylésre méltó karriert futott be. A többiek is próbálkoztak szólókarrierrel, ki több, ki kevesebb sikerrel, miután a banda 2002-ben végleg feloszlott. Lance, aki 2006-ban bevallotta, hogy meleg, Oroszországba költözött, hogy részt vegyen a Szojuz–Apolló űrprogramban, támogatói végül mégis kihátráltak mögüle. JC az Amerika legjobb tánccsapata című műsor zsűriszékében tűnt fel, Joey az amerikai Szombat esti lázban ropta 2007-ben, míg Chris egy tévésorozatban kapott szerepet. 2013-ban egy este erejéig az MTV VMA-n újból együtt léptek színpadra.


Happy Gang

1993-ban a három osztálytárs, Meggyes Roland (Moha), Paréj Zoltán (Cory) és Móré András (Vitamin) megalapították a Happy Ganget, akiknek olyan zenei örökzöldeket köszönhetünk, mint a Minő guminő, a Kérek egy kulcsot a szívedhez, vagy épp a Fiatal szerelem. A srácok öt albumot adtak ki a csapat fennállása alatt, ebből három arany-, egy pedig platinalemez lett, ami akkoriban igencsak nagy dolognak számított. Első slágerük a Boomshaka volt, azonban hogy ki is az a Lala, sosem derült ki. 1996-ban telt házas koncertet adtak a PeCsában és a Bravo újság közönségszavazata alapján ők lettek az év zenekara. Többször is felléptek a Total Dance Fesztiválon. Bár sosem bomlottak fel, néhány évig nem hallattak magukról. 2000-ben Mohaman és Cory szólókarrierbe kezdtek, majd 2009-ben Cory megalapította az Underzen nevű zenekarát, amellyel többek között a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben is szerepelt. 2011-ben a TNT előzenekaraként is ők léptek fel, a 2012-ben indult retrohullámot meglovagolva pedig újra koncerteznek, ám már csak ketten járják az országot. Bár Mohaman szólókarrierje ígéretesen indult, néhány éve teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. A Happy Gang 2013-ban többezres tömeg előtt ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját.


Jason Donovan

A melbourne-i születésű színész-énekes a hazájában óriási népszerűségnek örvendő, Neighbours (Szomszédok) című sorozattal futott be, akárcsak Kylie Minogue vagy Russell Crowe. A teljes eksztázist az hozta, amikor Kylie-val összeállva elénekelték az Especielly for you című dalt, ami abban az időben a legnagyobb példányszámban eladott kislemez volt. A két ausztrál sztár 2012-ben újra összeállt, hogy felelevenítsék az egykori sikereket. Donovan karrierje során hat albumot adott ki, amelyeken szomorú tekintettel énekelte be magát a hölgyek szívébe. Később bevallotta, karrierje csúcsán kokainfüggő volt, 1995-ben már napi két gramm volt az adagja. Sikerült megküzdenie függőségével, 1997-ben megismerkedett későbbi feleségével, 2000-ben pedig megszületett lánya, Jemma, majd egy évvel később a fia, Zach.


Krisz Rudi

A Kreisz Rudolf néven született zenész bár a kilencvenes években kezdte karrierjét, lányok tucatjainak csupán a kétezres években lett kedvence. Rudi mindössze 8 éves volt, amikor megalapította első zenekarát bátyjával és két unokatestvérével, Rockonok néven, amit 1993-ban Dominókra kereszteltek. Első albumukat Szikora Robi segítségével adták ki, akivel végül 1994-ben megszakadt a kapcsolata. 1998-ban Hamza Zoltán kereste meg a fiatal srácot egy szólólemez ötletével, s ez meghozta a várt sikert. Még ugyan ebben az évben a Bravo Girl! Girl & Boy Tiniválasztáson közönségdíjas lett. 2000-ben jelent meg első albuma, a Tűz, amelynek producere Berkes Gábor volt. Legnagyobb slágerei a Homokba rajzolt szerelem és a Keresem a szót. Később olasz nyelven is énekelt fel dalokat, ám a Hal a tortán 2008-as forgatásán kijelentette, nem ártana neki egy kis nyelvlecke, hisz fogalma sincs, mit énekel. Az egykori szép szemű dalos pacsirta 2010-ben végleg eltűnt a nyilvánosság elől, egy tengerjáró hajón lett zongorista. 2013-ban adócsalásért 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve.


Peter André

A kilencvenes évek legkidolgozottabb testű énekese, aki izmos hasával, szexin szemébe lógós tincseivel és Mysterious girl című slágerével egy perc alatt hódította meg mind a női szíveket, mind a slágerlisták élét. Az Egyesült Királyságban született, ciprusi–görög szülőktől származó énekes négy brit top 10-es albumot és tíz top 10-es kislemezt tudhat magáénak. Bár a kétezres évek alatt is aktív volt, idehaza sokáig nem hallottunk róla. 2005-ben feleségül vette Katie Price modellt, akivel saját valóságshow-t indítottak. Két gyermekük született, majd három és fél év után elváltak. Tavaly Peter André volt az amerikai Sztárban sztár egyik zsűritagja.


Tarkan

1999-ben egy szempillantás alatt terjedt el Magyarországon a halandzsatörök és a cuppogás. A szép szemű Tarkan egyik pillanatról a másikra feledtette el a magyarsággal a 140 éves török hódoltság miatt érzett esetleges ellenszenvet. Simarik (Kiss Kiss) című dalával nemcsak hazánkban, de világszerte ismert lett ez az NSZK-beli születésű török csődör. Tarkan Tevetoğlu a kilencvenes évek elején lett sztár hazájában, majd szép lassan meghódította egész Európát, sőt még Latin-Amerikát is, ahol Enrique Iglesiast is megelőzte a toplistákon. Bár nálunk igazán csak két dalát ismeri a popzenét kedvelő közönség, Tarkan 2007-ben adta ki legutóbbi albumát Metamorfozis címmel. Hazájában a mai napig az egyik legnagyobb sztárnak számít. Jelenleg szingli, és a zenélés mellett az üzleti életben is tevékenykedik: megalapította saját produkciós cégét, emellett saját neve alatt parfümöt és hajformázócsaládot dobott piacra.


Ricky Martin

Enrique José Martín Morales néven látta meg a napvilágot 1971 karácsonyán. 1995-ban Maria című dalával robbant be, de világszerte ismert az 1998-as labdarúgó-világbajnokságra írt dalával, a La Copa de la Vidával lett. Nők milliói harapdálták szájuk szélét vadító csípőmozgásától és szexi kacsintásától. Évekig találgatták nemi irányultságát, mivel – bár az univerzum talán egyik legszebb férfija – nőt az oldalán nem igazán láthattunk. 2008-ban egy béranyának köszönhetően – aki ikrekkel ajándékozta meg – lett belőle apuka, végül 2010-ben pontot tett a találgatások végére: saját honlapján közzétett nyilatkozatban tudatta a világgal, hogy saját neméhez vonzódik. Nem sokkal ezután ismerkedett meg üzletember párjával, akivel idén év elején ért véget kapcsolatuk. Ricky Martin a mai napig koncertezik és számos jótékonysági rendezvény kötődik a nevéhez.


Marky Mark

Eredetileg ő is tagja volt a New Kids on the Blocknak, testvérével, Donnie Walhberggel együtt, ám Mark azelőtt elhagyta a bandát, hogy befutottak volna. Önálló karrierre vágyott, ezért Marky Mark néven rapperként kezdett zenélni. A fiatal srác élete nem volt botrányoktól mentes: tizenhárom éves korára kokainfüggővé vált. Számos balhé kísérte a modellként is dolgozó Walhberg karrierjét (egyik leghíresebb kampánya a Kate Moss-szal közös Calvin Klein fehérnemű-fotózás), végül a színészet mentette meg. Sikerült kitörnie a skatulyából, és mára Hollywood A-kategóriás színészei között tartják számon. 2003-ban megszületett első lánya a barátnőjétől, Rhea Durhamtől, 2006-ban pedig egy fiúval bővült a család. Jelenleg is forgat, a Transformers 4. részében láthatják majd a nézők.


Kevin Costner

Melyik lány vagy asszony ne álmodozott volna arról annak idején, hogy Frank Farmer az életét kockáztatva menti meg az életét? Merthogy Kevin Costnert egy pillantás alatt a nők bálványává emelte a tragikus körülmények között elhunyt Whitney Houston oldalán nyújtott alakítása a Több, mint testőrben. A színész számára ez az 1992-es mozi hozta meg az igazi áttörést, pedig már az előző években látni lehetett a hét (!) Oscar-díjat nyert Farkasokkal táncolókban, aminek nemcsak a főszerepét játszotta el, de rendezőként is tündökölt: járt is érte az aranyszobrocska. Bár jó néhány felejthetetlen szerepet játszott el, ezek mellett megdöbbentően sok Arany Málna-díjat is odaítéltek neki: A jövő hírnöke, a Wyatt Earp, de még a Robin Hood is kiverte a kritikusoknál a biztosítékot. Bár a negatív díjak és jelölések rányomták a bélyegüket karrierjére, az elmúlt években ismét jól választ, már ami a filmeket illeti. Kevesen tudják, hogy Costner imádja a countryzenét, olyannyira, hogy saját, a Kevin Costner & Modern West névre keresztelt zenekarával már világ körüli turnén is részt vettek. Emellett elhivatott horgász és nagy támogatója Barack Obamának.


Macaulay Culkin

A kilencvenes évek legaranyosabb, legszerethetőbb és legsikeresebb gyereksztárja volt. A My Girl, a Reszkessetek, betörők! és a Richie Rich sztárja 1991-ben Golden Globe-díjat is kapott legjobb vígjáték kategóriában. Közeli barátságot ápolt Michael Jacksonnal, szerepelt a Black or White című klipjében. Sok időt töltöttek együtt, Culkin rendszeresen vendégeskedett Neverlanden. Az ígéretesnek induló karrier végül csúnyán ért véget: a gyereksztár drogfüggő lett, 1994 és 2003 között egy filmet sem forgatott, ideje nagy részét kábulatban töltötte. Apjával, Kit Culkinnal igencsak megromlott a viszonya. Junior című önéletrajzi könyvében részletesen beszámolt róla, hogyan próbálta meg rendszeres veréssel őt és testvéreit rávenni arra, hogy elérjék az álmot, amit ő kitűzött nekik. Culkin az idén év elején kereste fel újra az apját, aki agyvérzést kapott. 1998-ban megházasodott, elvette Rachel Miner színésznőt, azonban 2000-ben el is vált. Sokáig randizgatott Mila Kunisszal, végül mégsem vette feleségül. 2004 szeptemberében letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, de kiengedték, négyezer dolláros óvadék ellenében. Hamarosan azonban ismét vádat emeltek ellene különböző kábítószer-visszaélések miatt. Az ügyvédeinek sikerült lefaragnia a büntetését három évről egyre, valamint részt kellett vennie egy intenzív elvonókúrán.


Edward Furlong

Tendenciának mutatkozik, hogy a gyereksztárok közül csak keveseknek sikerül megbirkóznia a hirtelen jött sikerrel és felnőtté válással. Furlong a Terminátor 2. John Connorjaként lett világhírű. Ezt követően azonban nem igazán sikerült újabb átütő sikereket elérnie. Akárcsak Culkin, ő is a drogokban és az alkoholban keresett menedéket, ezért le is maradt a Terminátor 3. részéről, bár az eredeti tervek szerint őt szerették volna a már felnőtt John Connor szerepére. Sokáig randizgatott Paris Hiltonnal. 2006-ban megnősült, hamarosan pedig megszületett a fia. 2009-ben végül elvált feleségétől, Rachel Bellától. Többször is megjárta a börtönt, legutóbb 2013 július elsején csukták le drogproblémái miatt.


Brandon Call

Brandon Spencer Lee Call 1976-ban született. Karrierje kezdetén az NBC-n futó Santa Barbara című napi sorozatban bukkant fel. Egy rövid ideig ő játszotta Hobbie Buchanant a Baywatchban, majd megkapta J. T. Lambert szerepét az Egyről a kettőre című családi sorozatban. 1996-ban fegyveres támadás áldozata lett. A stúdióból hazafelé egy ismeretlen tettes támadta meg, és bár mindkét karját meglőtték, a sérülései nem voltak súlyosak és teljesen felépült. Habár ígéretesnek indult színészi karrierje (többször jelölték, 1986-ban és 1987-ben pedig meg is nyerte a Fiatal Művészek díját), ez a sorozattal véget is ért. 1991-ben játszott a Ford Farlaine kalandjaiban és kapott néhány mellékszerepet is, de nem fedezték fel mint színészt. Jelenleg Poway-ben él, elvált, született egy gyermeke, és a szülei benzinkútján dolgozik.


Dean Cain

Eredeti nevén Dean George Tanaka, ám apja még születése előtt elhagyta anyját és testvérét, ezért később felvette nevelőapja, Christopher Cain filmrendező nevét. Cainnek mintha már középiskolásként megpecsételődött volna a sorsa: az iskolai röplabda- és futballcsapatban olyanokkal játszott együtt, mint Emilio Estevez, Sean Penn, Rob Lowe, Robert Downey Jr. 1992-ben a Superman legújabb kalandjai szereplőválogatásán sokáig küzdött Clark Kent szerepéért, amit végül meg is kapott. Miután véget ért a sorozat, saját produkciós céget alapított, és több híres műsor is az ő nevéhez kötődik, mint például a Ripley’s Believe is or Not!. Több filmben is szerepelt, ám inkább Zs-kategóriás mozikban tűnt fel. Sok híres nő megfordult az ágyában, többek között Pamela Anderson, Brooke Shields és Samantha Torres Playboy-modell. 1997 és 1998 között jegyben járt Mindy McCready countryénekesnővel, de 1998 júliusában felbontották az eljegyzést. 1999 vége felé kiderült, hogy exbarátnője, Samantha Torres gyermeket vár Deantől. 2000. június 11-én megszületett a kis Christopher Dean Cain. Bár egyikük sem akart újra összeköltözni a másikkal, mégis igyekeznek rendezett családi hátteret biztosítani gyermeküknek.


David Hasselhoff

A piros nadrágos hős, Mitch Buchannan, aki a cápák hadát és a hullámokat állva menti ki a fuldoklókat, vív meg gonosz emberekkel és gyámolítja az elesetteket. David Hasselhoff mára egy igazi legendává vált, aki képes magán nevetni, éppen ezért nevetünk vele és nem rajta, mi is. Számos filmben szerepelt, de zenei karrierje sem elhanyagolható: a Hooked on a feeling vagy a Jump in my car mára igazi gagyiklasszikusokká váltak. Kétszer vált el, és az alkohollal is voltak problémái, és lányának köszönhetően ezt még az is megtudta róla, aki addig nem értesült erről. Még mindig aktívan jelen van a köztudatban, idén nyáron pedig Magyarországon is fellép – hogy piros fürdőnadrágban vagy anélkül, azt nem tudjuk, de meglovagolja a retrohullámot.

 

Exit mobile version