nlc.hu
Sztárok
A kimerülés határán Vastag Csaba

A kimerülés határán Vastag Csaba

Vastag Csabának se éjjele, se nappala az utóbbi hetekben.

A hazai X-Faktorok történetének eddigi versenyzői közül Vastag Csaba az egyetlen olyan ember, akinek (legalább is ez idáig) minden egyes számítása bejött a karrierjét illetően. Idén négy éve annak, hogy megnyerte a tehetségkutatót, s míg a legtöbben szépen-lassan eltűnnek a A kimerülés határán Vastag Csabasüllyesztőben, az ő felkéréseinek száma nem csappant meg. Nem csoda hát, hogy a szakmában a legtöbben csak “haknikirályként” emlegetik. S bár ez a fajta életvitel rengeteg örömet hoz magával, legalább ugyanannyi lemondással is jár – jól tudja ezt a Kiss Orsival hírbe hozott Csaba is, aki számára az utóbbi időben ismeretlen fogalommá vált a pihenés szó. “Szombaton lesz a lemezbemutató koncertem, amely nem az elmúlt négy év, hanem konkrétan az egész eddigi életem összefoglalása. Rengeteget próbálunk, ez az egész hónap, illetve az azt megelőző időszak is a feszített, durva tempójú munkáról szólt” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Csaba. Az énekes egy átlagos napja a következőképp telik: interjúról próbára, majd forgatásra siet, onnan pedig koncertmegbeszélésre, vagy éppen ruhapróbára rohan.

Siker, vagy kudarc?

Ebben a zaklatott, munkával teli időszakban sem a családjára, sem pedig a pihenésre nem jut elég ideje. “Hosszú idő után hétfőn találkoztam újra a családommal, de most is csak úgy, hogy feljöttek Veszprémből meglátogatni. Szerencsére tudják és elfogadják azt, hogy ez most egy ilyen időszak” – mesélte. A kopaszodó énekes a kevés alvást vitaminbevitellel próbálja kompenzálni.

A(z) “Szerinted sikeres koncertet könyvelhet majd el Vastag Csaba?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen.

“Aki ismer, az tudja, hogy sosem voltam az alvás »szerelmese«, éppen ezért amikor aludhatnék, akkor is folyamatosan dolgozom. Ezt a környezetemben lévők nem viselik túl jól, főleg akkor, ha éppen hajnali négykor jut eszembe valami új ötlet” – árulta el az énekes. A milliókat bukó Vastag azt ígéri: a közönségnek olyan egyedi dolgokban lesz része szombaton, amire még nem volt példa itthon. Mint mondja: bízik abban, hogy ezzel a koncerttel ismét bizonyíthatja, hogy egy tehetségkutatósnak igen is van esélye szép és hosszú karrierre. Reméljük, hogy tényleg neki, s nem pedig a fanyalgóknak lesz igazuk. Szombaton kiderül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top