
Az ígéret szép szó…
A szavazók többségének véleménye szerint:
Iza
VV Charlotte bevállalós lányként került be a játékba, “én többre tartok egy jó szexet, mint egy barátságot”, s bár azt mondta, hogy minden bent lévő pasit elcsábít majd, hiba csúszott a gépezetbe: szerelmes lett, kérem szépen. A villarománc azonban nem tartott sokáig (kint persze még folytatódhat, mi drukkolunk!), ugyanis szívszerelmét, Simont kizárták a játékból. VV Coelhóné Iza először Zsoltnál próbálkozott, majd Aurelióval is csőrözött egyet, végül a hajdúnánási fenegyerek, Krisztián karjaiban kötött ki. A két párbajozónak – a rengeteg emlékezetes pillanat mellett, ugye – számtalan dolgot köszönhetünk: az emo-tinédzser Izától például megtudhattuk, hogy edzés közben sokszor (de nem mindig!!) el lehet fáradni, Charlotte-tól pedig, hogy a papagáj valójában papagály – kár, hogy nem most érettségizünk, ez biztosan pluszpontot jelentene nyelvtanból.
Na, de az aranyköpésekről se feledkezzünk meg, hiszen azokból is akadt jó pár:
“Nemhogy a földet, az alvilágot súrolta az állam.” (Iza)
“Én tényleg komolytalanul beszélek.” (Charlotte)
“Ez szinte az egyetlen olyan tánc, amiről fogalmam sincs, hogy kell.” (Iza) – Itt szeretnénk megjegyezni: ügyes lány, nekünk például fogalmunk sincs, hogyan kell mondjuk seguidillázni.
“Itt mindenki buta, hiszen itt vagyunk bent.” (Charlotte)
“Olyan mély benyomással volt bennem.” (Iza)
Galériánkban megnézheted, milyen okosságokat tanulhattunk meg még a villalakóktól: