Sztárok

VV Iza és VV Charlotte sem tartotta be a szavát

VV Iza és VV Charlotte a beköltözésük előtt fűt-fát ígértek – kár, hogy mindezekből végül semmi sem valósult meg.

VVRendkívül izgalmas hétvége elé nézünk, ugyanis megrendezik a VV6 ötödik párbaját. Vasárnap este VV Iza és VV Charlotte méri össze az erejét, ami nagy vonalakban egyébként annyit jelent, hogy a két lány kivételesen nem a villában, hanem egy stúdióban ülve fogják osztani egymást. A nézők döntenek, a Pelével összebarátkozó Istenes Bence és Lilu eredményt hirdet, valaki pedig visszamegy a luxusbörtönként emlegetett házba. Mint minden villalakó, úgy a két párbajozó is óriási ígéreteket tett a beköltözése előtt, amiket nem igazán tartottak be. VV Iza (aki önmagát egy nagyon vidám lánynak állította be) azt mondta, hogy ő lesz majd a villabulik koronázatlan királynője – mi ezt eddig nem láttuk, ellenben óriási balhékat igen.

Az ígéret szép szó…

A(z) “Szerinted ki lesz a vasárnapi párbaj győztese?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Iza

VV Charlotte bevállalós lányként került be a játékba, “én többre tartok egy jó szexet, mint egy barátságot”, s bár azt mondta, hogy minden bent lévő pasit elcsábít majd, hiba csúszott a gépezetbe: szerelmes lett, kérem szépen. A villarománc azonban nem tartott sokáig (kint persze még folytatódhat, mi drukkolunk!), ugyanis szívszerelmét, Simont kizárták a játékból. VV Coelhóné Iza először Zsoltnál próbálkozott, majd Aurelióval is csőrözött egyet, végül a hajdúnánási fenegyerek, Krisztián karjaiban kötött ki. A két párbajozónak – a rengeteg emlékezetes pillanat mellett, ugye – számtalan dolgot köszönhetünk: az emo-tinédzser Izától például megtudhattuk, hogy edzés közben sokszor (de nem mindig!!) el lehet fáradni, Charlotte-tól pedig, hogy a papagáj valójában papagály – kár, hogy nem most érettségizünk, ez biztosan pluszpontot jelentene nyelvtanból.

VV

Na, de az aranyköpésekről se feledkezzünk meg, hiszen azokból is akadt jó pár:

“Nemhogy a földet, az alvilágot súrolta az állam.” (Iza)

 “Én tényleg komolytalanul beszélek.” (Charlotte)

“Ez szinte az egyetlen olyan tánc, amiről fogalmam sincs, hogy kell.” (Iza) – Itt szeretnénk megjegyezni: ügyes lány, nekünk például fogalmunk sincs, hogyan kell mondjuk seguidillázni.

“Itt mindenki buta, hiszen itt vagyunk bent.” (Charlotte)

“Olyan mély benyomással volt bennem.” (Iza)

Galériánkban megnézheted, milyen okosságokat tanulhattunk meg még a villalakóktól:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top