nlc.hu
Sztárok
Fésüs Nelly nem akarta megtartani babáját

Fésüs Nelly nem akarta megtartani babáját

Fésüs Nelly párja nem akart gyereket, ezért a színésznő úgy döntött, elveteti második gyermekét. Végül mégis másképp döntöttek. Erről a Best magazinban mesélt.

Igazi bébibummal indult a 2014-es év. Caramelék után Ördög Nóra is bejelentette, hogy második gyermekével várandós. Ezt követően a napokban Béres Alexandra is leleplezte titkát, csütörtökön pedig Fésüs Nellyről derült ki, hogy második gyermekét hordja a szíve alatt. Ám az ő történetük kezdetben koránt sem volt ennyire vidám.

El akarta vetetni babáját Fésüs NellyNelly és párja, Vajtó Lajos két és fél éve alkotnak egy párt, ám mivel a férfi megrögzött agglegény, a színésznő legmerészebb álmaiban sem gondolta, hogy tizenegy éves lánya mellé esetleg hozhat egy kistestvért a gólya. “Amikor kiderült, hogy babár várok, legelőször arra gondoltam, hogy abszolút tiszteletben tartom a kedvesem kívánságát, és nem tartom meg a gyereket” – avatta be titkába Nelly a Best magazint. Détár Enikő barátnője azt is elárulta, a postán állt már sorban, hogy befizesse az abortusz költségeit, amikor csoda történt. Kétségbeesve hívtam a páromat, elmondtam, hogy nem találom azt a bizonyos csekket. Döbbentem hallgattam, amikor azt mondta, ő vette ki a táskámból, mert azt szeretné, ha megbeszélnénk Csengével, hiszem hárman alkotjuk ezt a családot, és kettő egy arányban leszavazhatjuk. Ezért nem szeretné, ha most befizetném” – tette hozzá Fésüs Nelly, aki családjával úgy döntött, jöhet az újabb családtag.

Hogy Vajtó Lajos megboldogult édesanyja hogyan járult hozzá, hogy fia meggondolja magát, azt a Best magazinból megtudhatod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top