Sztárok

Különleges helyszínen pengetett Rákóczi Feri – fotó

A Balaton közepén adott koncertet a Hooligans, akik mellé Rákóczi Feri is beszállt néhány akkord erejéig.

A nyári kitelepülés egyik állomásról, Alsóörsről jelentkezett kedd reggel a Morning Show csapata, akik hogy A-ból B-be jussanak, kompra szálltak, és rendhagyó módon az adást is innen vezették. Sőt a kompozók legnagyobb örömére még a Hooligans zenekart is magukkal vitték, akik élőben játszottak a fedélzeten. “Ilyet még soha nem csináltunk, de mindig az a cél, hogy olyan dolgot műveljünk élő adásban, amire még soha nem volt példa” – mondta Rákóczi Feri, aki néhány taktus erejéig maga is csatlakozott a zenekarhoz. “Emeltem a produkció fényét a saját szereplésemmel. A fiúk bevettek a bandába, igaz, nem is volt más lehetőségük, mert megfenyegettük őket: ellenkező esetben bedobjuk Tóth Tibit a vízbe” – nevetett.

Különleges helyszínen pengetett Rákóczi Feri - fotó


Balázs
, Jani és Feri jelentkeztek már élőben repülőgép szárnyához kötve, a Paksi Atomerőmű szigorúan elzárt területeiről, száguldó kamion platójáról és most már a kompozás is kihúzható a listájukról.

A Hooligans zenekar tagjai a Mindörökké című dalukat is előadták a kompon:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése