nlc.hu
Sztárok
Apás szülésre készül Mádai Vivien – galéria

Apás szülésre készül Mádai Vivien – galéria

Mádai Vivien is meg tudná már tölteni a padlást várandóssággal és szüléssel kapcsolatos jó tanácsokkal, ám mindent úgy akar csinálni, ahogy neki jólesik.

Az egyik barátnőm azt mondta, hogy ne hallgassak senkire – ehhez próbálom tartani magamat. Szerintem minden terhesség más, minden nőnek máshol van a tűrőképessége, talán ezért is lehet az, hogy míg sokan a legjobb, addig mások a legfájdalmasabb emlékükként tartják számon a szülést” – mondta a Nők Lapja Cafénak a műsorvezető, aki a várandóssága 27. hetében jár. Az új frizurát villantó Vivi egyébként szerencsés, ugyanis azóta, hogy véget ért a kezdeti rosszullétes időszak, az égvilágon semmi problémája nincsen – na, jó, a dereka olykor (de nagyon ritkán) fáj.

Természetesen úton szeretném világra hozni a kisfiamat, de mint tudjuk: ember tervez, Isten végez. Először egyébként azon a véleményen voltam, hogy nem szeretném, ha a párom bent lenne a szülőszobán, mostanra azonban átalakult ez bennem, így ő is ott lesz a nagy pillanatnál” – mosolygott. Az esküvőjét elhalasztó műsorvezető azt is elárulta, hogy alapvetően kislányos édesanyának képzelte el magát, de mikor megtudta, hogy kisfia lesz, egy pillanat alatt átértékelődtek benne a dolgok.

Elköltözik Mádai Vivien - galéria


Vivi
jelenleg nem dolgozik, azonban így is bőven akad teendője, hiszen kedvesével épp egy költözés kellős közepén tartanak. “Nagyobb lakásba költözünk, ahol jobban elférünk majd hármasban. Babakocsit már vettünk, édesanyám is vásárolt már egy-két dolgot, és ajándékba is kaptunk néhány hiánypótló tárgyat. Az igazat megvallva nem szeretném a végéig húzni a bevásárlást, mert félő, hogy még ennél is nagyobb pocakkal nem lesz kedvem a bevásárlóközpontokat járni” – nevetett.

Végezetül arra is kíváncsi voltam, hogy ő vajon az édesanyák melyik táborát erősíti majd: akik otthon maradnak a picivel, ameddig csak lehet, vagy akik néhány hónap kihagyás után visszatérnek a munkába. “Egyértelműen az előbbi, a szülést követő időszak minden egyes másodpercét a kisfiammal szeretném tölteni, szerintem ez az anya-gyermek közötti kapcsolat legmeghatározóbb néhány hónapja. Főállású édesanya leszek, és azt tervezem, hogy akkor megyek vissza dolgozni, ha adódik olyan lehetőség, amely nekem és a gyermekemnek egyaránt jó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top