Sztárok

Kapcsolata mélypontjáról vallott Vajna Tímea

Vajna Tímea a minap őszintén mesélt arról az időszakról, amikor hullámvölgybe került az Andy Vajnával való kapcsolata, és egy időre szétmentek.

Andy Vajna és Vajna Tímea egy talkshow-ba kaptak meghívást, ahol többek között szerelmi életük, valamint az ismert filmproducer korábbi, súlyos betegsége is szóba került – írja a Blikk. A jótékonykodó Tímea az Xnews riporterének elmesélte, mikor döbbent rá arra, hogy Andy rendkívül sokat jelent számára.

Volt egy olyan pillanat, amikor szétmentünk, és én sírtam utána vagy nagyon hiányzott, és ez volt az a pillanat, amikor azt éreztem, hogy nemcsak egy semleges fazon” – mondta Tímea, aki a riporter kérdésére azt is elárulta, hogyan hódította vissza Andy.

Ezt követően a filmproducer is kamera elé állt, s a futballal való kapcsolata mellett a filmekről, valamint arról is mesélt, hogyan sikerült legyőznie a gyilkos kórt. “Én soha nem hittem, hogy nálam ez egy komoly dolog, tehát én mindig úgy gondoltam, hogy nekem meg kell tanulni, hogy miről van szó” – mesélte a világszerte ismerte Andy Vajna.

A galériában megnézheted, hogyan múlatta az időt Cannes-ban Tímea:

gallery item
Megnézem
Összes kép (16)
gallery item

Vajna Tímea Cannes-ban

Vajna Tímea Cannes-ban

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése