Sztárok

Szülés után egyből munkába áll Ördög Nóra

Nyáron szül, ősszel már műsort vezet.

Ördög Nóra – aki 13 év után ezen a héten hagyta ott az RTL Klubot, hogy a TV2-höz igazoljon – a második gyermekével még kevesebb időt tölt majd otthon, mint egy éve Micivel, mivel ősszel már a TV2 képernyőjén tűnik fel. Azaz alig 3 hónappal a szülés után máris munkába fog állni – értesült a Blikk. Legalábbis ezt írta a csatorna közleményében György Bence, a TV2 program- és hírigazgatója. A TV2 egyelőre nem erősítette meg a bulvárlap értesülését, hogy az RTL Klub korábbi sztárja a Rising Star házigazdája lesz majd.

Ráadásul Ördög Nóra új környezetben, új műsorban tér vissza, vélhetően jóval többet dolgozik majd, hiszen míg az RTL Klubnál egy összeszokott csapat tagja volt, addig ezúttal ismeretlen terepen és új kollégák előtt kell bizonyítania rátermettségét.

A napokban, luxusklinikán szülő műsorvezető a kislánya megszületése után csak 4 hónappal vállalt először nyilvános szereplést – saját vállalkozása kapcsán –, akkor el is mondta, hogy ez milyen furcsa számára, hiszen másfél órát még sosem töltött a kislánya nélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top