Sztárok

Nagyon bölcs idézet díszíti VV Teo testét

VV Teo hasznosan tölti az idejét: hol plasztikáztat, hol pedig tetoválást varrat a teste valamely részére.

A VV Alexával összegabalyodó lány testét nem egy gyönyörű Coelho-féle idézet, sem pedig egy hasonlóan megható Oravecz Nóra-bölcselet díszíti. “Körülbelül két éve szeretnék egy új tetoválást. Néztem a Kifutó a semmibe című filmet, amiben elhangzott egy nagyon szép mondat, és akkor ott eldöntöttem, hogy ezt egyszer mindenképp magamra tetováltatom” – indokolt Teo, aki alaposan megszenvedte a dolgot. “A fájdalomküszöböm nem túl nagy, s bár az egész nem volt több harminc-negyven percnél, a tetoválónak többször meg kellett állnia, mert nem bírtam a tűszúrásokat.” Most pedig következzen az érzelmeket produkáló lány felsőtestének bal oldalán található, cirka tizenhárom sornyi idézetet:

“Élet és halál, erő és nyugalom. Ha ma meg is halok, akkor is megérte, a szörnyű vétkekkel együtt, amiket elkövettem és amiket szeretnék meg nem történtté tenni, és a fájdalmakkal, melyek sebezték lelkemet. Így is megérte! Hogy járhattam, ahol jártam, mely földi pokol volt, és földi mennyország.”

Hát így, ehhez szerintem nincs is nagyon mit hozzáfűzni, de – hogy a depressziós hangulatú mondatok után feldobjunk titeket valamivel – eláruljuk, hogy milyen óriási terveket szövöget VV “nem volt szimpatikus a fürdőszoba-lambéria” Teo.

Nagyon bölcs idézet díszíti VV Teo testét

Szeptembertől újra beülök az iskolapadba, és végre megszerzem a pincérszakmát. Két opció van: vagy nyelviskolába, vagy dolgozni járok majd a suli mellett, attól függ, milyen lehetőségeim lesznek. Egyébként azt tervezem, hogy elvégzem a barista- és a mixertanfolyamot is, aztán elmegyek hajóra dolgozni. Egy biztos: most, ha tudnék, se mennék, mert itt a barátnőm, akit semmi pénzért nem hagynék itt.”

Ahogy VV Alekosz mondaná: szép dolog a szerelem, mi, kisapám?

Bálint Antónia egy hatalmas rózsacsokrot kapott a minap egyik rajongójától, miközben egy másik férfi társaságában töltött el egy kellemes estét. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top