Sztárok

Koronája átadása után komoly terveket szövöget Rákosi Annamária

Rákosi Annamária, miután átadta koronáját a Miss World Hungary 2014 győztesének, komoly terveket szövöget mint orvoslátogató.

Tavaly ilyenkor még az ő fejére került a Miss World Hungary koronája, és egy év elteltével vasárnap este ő adta át Kulcsár Edinának a csillogó fejdíszt. Annamari a verseny utáni bulin mesélt nekünk jövőbeni terveiről és arról, hogyan segíti majd az új királynőt.
“Természetesen fáj a szívem, hogy máris eltelt egy év az én koronázásom óta, de úgy gondolom, jó helyre került a korona. Nagyon drukkoltam Edinának, méltán fogja képviselni hazánkat a világversenyen. Kint voltam a táborban a háziversenyeken, részt vettem a főpróbákon. Meg vagyok elégedve az első, második és harmadik helyezettel is” – kezdte Annamari, aki élményekkel telve összegezte az elmúlt időszakot.

A tavalyi szépségkirálynő-választás fotóit itt nézheted meg:

Megnézem
Összes kép (1)

“Rengeteg felkérésnek tehettem eleget, számos új embert ismertem meg, akikkel talán nem találkoztam volna, ha nincs a műsor. A világverseny miatt sokat fogok Edinának segíteni, ugyanis rengeteg dologra fel kell készülnie. Részt kell vennie majd úgynevezett zárt ajtós interjúkon, ahol fontos, hogy hogyan ül, hogyan beszél. De vannak beépített emberek, akik figyelik minden lépésed. Nálunk például a zeneindító volt az egyik ilyen, akiről kiderült később, hogy ő az egyik fő zsűritag. Nemcsak arra kíváncsiak, hogy zárt ajtók mögött hogy viselkedünk.”

Annamária életében nemcsak a koronaátadás hozott változást, számára most kezdődik az igazi nagybetűs élet. “Most államvizsgáztam le molekuláris biológiából, átadtam a koronámat, és felköltöztem Budapestre, úgyhogy egy teljesen új időszámítás veszi kezdetét. Orvoslátogatóként szeretnék elhelyezkedni, járok állásinterjúkra gyógyszergyártó cégekhez. Ha már az orvosira nem sikerült bejutnom, mindenképp szeretnék ebben a szakmában elhelyezkedni.”

Galériánkban végiglapozhatod, mely hazai sztárok ünnepelték idén a szépségkirálynőket:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top