nlc.hu
Sztárok
Megszólalt az állítólag összevert Noszály Sándor

Megszólalt az állítólag összevert Noszály Sándor

Egyre rejtélyesebb, mi történt a Nagy Ő-vel. Továbbra sem tudni, hogyan sérült meg.

Noszály Sándor fejéről már lekerült a kötés, így jól látszik a halántéka fölötti körülbelül 8-10 cm hosszú, mély, vágásszerű sérülés. Mint a Blikknek elmondta, nem verekedett senkivel, de van olyan szemtanú, aki szerint viszont balhé volt. A rendőrség továbbra is életveszélyt okozó testi sértés miatt nyomoz.

Most már minden oké. (…) Nem emlékszem semmire, egyszer még jól voltam és a barátaimmal mulattunk, majd éreztem egy lökést, és a kórházban tértem magamhoz. (…) Az ütéstől néhány apró vérömleny keletkezett a fejemben, a vizsgálatok után kiderül, hogy ezek felszívódtak-e. Nem verekedtem én senkivel, nem vagyok olyan típus, valami éles tárgyra estem rá, amibe durván beütöttem a fejem és felszakadt” – magyarázta a történteket az évek óta Los Angelesben élő, 42 éves teniszező, akit csütörtök éjszaka erősen vérző, súlyos fejsérüléssel, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba az egyik budapesti szórakozóhelyről.

A térfigyelő kamera felvételei azt igazolták, hogy tettlegesség nem történt. A szórakozóhely egyik biztonsági őre szerint az előző este Los Angelesből hazaérkező Noszály olyan részeg volt, hogy menni sem tudott, ezért eshetett el. Az egykori Nagy Ő édesanyja viszont úgy tudja egy szemtanútól, hogy bent a bárban bántották a fiát: hátulról lenyomták a földre, és akkor ütötte be a halántékát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top