nlc.hu
Sztárok
Eljegyezték az x-faktoros Antal Timit

Eljegyezték az x-faktoros Antal Timit

Antal Timinek a 2014-es Sziget Fesztiválon tette fel a nagy kérdést kedvese, Sanyi.

“Már a tavalyi Sziget Fesztiválon is eljegyeztük egymást a helyszínen kihelyezett »házasságkötő-sátorban«, ám akkor még csupán a móka kedvéért tettük mindezt. 2013-ban bemelegítettük, idén viszont élesben ment a dolog” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a mindig mosolygós énekesnő. Malek Miklós egykori mentoráltja nem akarja és nem is tudja titkolni, hogy határtalan a boldogsága, minden egyes szavából jól érződik, hogy őszinte szerelemmel szereti párját, Sanyit.

“Őszintén megvallva egyáltalán nem számítottam rá, hogy megkéri a kezemet, de borzasztóan boldog vagyok, hogy megtette. Egyetlen pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy igent mondjak-e. Bár még nagyon fiatal vagyok, tudom, hogy ő az az ember, aki mellett le szeretném élni az életemet” – mondta Timi, aki miután szerelme feltette a nagy kérdést, úgy érezte, mintha nem is ezen a bolygón lenne. “Volt sírás, öröm, megilletődés, minden. Ez volt életem legszebb napja” – zárt Timi, aki közel két éve alkot egy párt Sanyival.

Antal Timi nemrég rukkolt elő új (és egyben első) videoklipjével, amely a Ne várj! című dalhoz készült:

Nem megy a bohóckodás Istenes Bencének – a műsorvezetőnek nem a humorérzéke mondott csődöt, sokkal inkább az artistamutatványokba tört bele a bicskája. További részletek a Hír24 oldalán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top