Sztárok

Igazi hipszter Görög Zita kisfia – galéria

Két gyermeke, Milán és Lotti is elkísérték Görög Zitát a vasárnapi Kacsafutamra.

Az egyik legmenőbb kissrác volt a rendezvényen Görög Zita kisfia, aki igazi hipszterként jelent meg: neonzöld mellényéhez színes kis pulcsit és farmert vett fel, piros keretes szemüvege pedig feltette a pontot az i-re. A kis divatdiktátor édesanyjához öltözött, aki a kacsák tiszteletére talpig sárgában érkezett. De kislányáról sem hiányozhatott a feltűnő szín, ő egy pink mellénnyel dobta fel szoknyás kis szettjét.

Fotó: Redlemon
Fotó: Redlemon

A rendezvényen rajtuk kívül egyébként még számos híresség megjelent, köztük D. Tóth Kriszta is, az Unicef képviseletében. A jótékonysági eseményből befolyt összeget ugyanis a szervezetnek ajánlották fel a szervezők. “A Kacsafutammal 10 éves álmom vált valóra: 52 000 kacsát engedtünk a Duna vizére. Ugyan egy erős oldalszél miatt a Mahart szakemberei úgy döntöttek, hogy le kell rövidítenünk távot, ezzel megőrizve a verseny tisztaságát, a futam sikeres volt. több mint 5  millió forint gyűlt össze az UNICEF részére” – mondta el Gomez Norbert, a verseny főszervezője.

Az Éjjel-nappal Budapest szereplőinek kacsái is versenybe szálltak a szeles, délutáni rendezvényen, ahol többedmagukkal egy hajóról, transzparensekkel felszerelkezve izgulták végig a versenyt. “Nagyon vártam már a Kacsafutamot, remek kezdeményezésnek tartom, hiszen azon kívül, hogy szórakoztató közös program, még jótékony célt is szolgál. A kacsánkat Hápinak neveztem el, transzparensekkel buzdítottuk a verseny alatt, de sajnos nem ő ért elsőként célba” – mondta szomorúan Anikó.

gallery item
Megnézem
Összes kép (18)
gallery item

Sztárok a Kacsafutamon

Sztárok a Kacsafutamon

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése