nlc.hu
Sztárok
Nehéz helyzetbe került Vajna Tímea

Nehéz helyzetbe került Vajna Tímea

Vajna Tímeát nehéz döntés elé állította az élet.

Mint arról nemrég beszámoltunk: hamarosan indul a Miss Universe Hungary 2014, a szépségverseny előkészületei már javában zajlanak. A rendezvény főszervezője nem más, mint Andy Vajna felesége, Vajna Tímea, aki életében először csinál ilyet, így hát nem csoda, hogy szívét-lelkét beleteszi a produkcióba.

Tímea néhány nappal ezelőtt beszerezte a verseny egyik legfontosabb kellékét, a gyémántokat (ebből lesz majd a korona), majd lebonyolította az első válogatót az egyik budapesti szórakozóhelyen. A nagy eseményről persze fotók is készültek, innen tudjuk, hogy Vajna Tímea mellett például Katus Attila és Árpa Attila felesége, Tomán Szabina is zsűriztek.”Az előzsűrinek nehéz dolga volt, gyönyörű lányok érkeztek hozzánk” – írta a közösségi oldalára feltöltött fényképekhez Tímea, akinek egyelőre csak a szavára hagyatkozhatunk, hiszen a koronavárományosok kilétét még homály fedi.

Galériánkban bőszen tanakodó előzsűrit találsz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top