Ezt pedig egy szemtanú állításaira alapozzák az újságnál. Az informátor szerint Paris Jackson és barátja éppen ugyanabban az étteremben töltöttek el egy kellemes estét, ahol ő, és ekkor látta, hogy a fiatal lánynak már szépen kerekedik a pocakja. “A vacsora során láttam, ahogy kétszer is vízzel koccintott. Valljuk be őszintén, ritka, hogy valaki bor helyett vízzel koccintson. Ráadásul a hasa is gömbölyödik” – nyilatkozta a Daily Starnak a szemtanú.
Számomra több sebből is vérzik a történet: először is, szerintem semmi furcsa nincs abban, hogy egy kiskorú, 16 éves fiatal lány alkoholmentes itallal vagy akár vízzel koccintson egy vacsorán. Másodszor pedig, kicsit több mint egy évvel ezelőtt követett el öngyilkossági kísérletet Michael Jackson lánya, aki nem tudta feldolgozni édesapja elvesztését. Bár a fiatal lány azóta jobban van, és a nyilvánosságtól is teljesen visszavonult, feltehetőleg még mindig szedi a depressziójára felírt kedélyjavítókat, amire egy felelősségteljes ember nem iszik alkoholt. Így nem kizárt, hogy csupán erről legyen szó, bár Jacko rajongói kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, és sorban érkeztek a gratuláló üzenetek Paris közösségi oldalára.
Szóvivője nem kívánta kommentálni a híreket, mindössze annyit mondott a lap megkeresésére, hogy Paris magánéletével kapcsolatban nem nyilatkoznak.