nlc.hu
Sztárok
Bókokkal halmozzák el Tóth Gabit

Bókokkal halmozzák el Tóth Gabit

Little G Weevilt hamar befogadták mentortársai. Többek között erről és megújult külsejéről is mesélt Tóth Gabi.

Az X-Faktor egyetlen női mentora – ahogy azt már megszokhattuk – most is nagyon dögös volt, egy ocelotmintás, mélyen dekoltált overallban jelent meg a rendezvényen. Már a beszélgetésünk első néhány pillanatában megállapítottam, hogy határozottan jót tett neki a frizuraváltás – ezt egyébként ő is így gondolja.

Utoljára akkor kaptam ennyi pozitív visszajelzést, amikor szőkére váltottam. Már két éve növesztem a hajam, nagyon örülök, hogy végre olyan formája lett, amilyet szerettem volna. A várakozás nem az erősségem, elég türelmetlen típus vagyok, úgyhogy most nagyon büszke vagyok arra, hogy végre egyszer az életemben valamit ki tudtam várni” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Tóth Gabi, majd mosolyogva hozzátette: egyre inkább a természetesebb megjelenésre törekszik. “Korábban a nagy, fekete smink és a rikító dolgok jelentették számomra a mindent, az utóbbi időben azonban inkább a nőiességemet próbálom meg hangsúlyozni – persze ettől még ugyanúgy szeretem a bevállalós ruhákat, sohasem tudnék és nem is akarok átlagos és visszafogott lenni. Az nem én vagyok.

Fotó: Cser Dani
Fotó: Cser Dani

Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy milyen – az idei szériában is bevethető – tapasztalatokkal gazdagodott a 2013-as X-Faktor alatt. “Idén kicsit tudatosabban állok a dolgokhoz, már nem élem bele magam egyből egy előadóba, hanem megvárom, hogy mit tud még kihozni magából. Kíváncsi vagyok, hogy a terhelés – például a tábor, ahol néha hosszas várakozás után kell énekelni – mit vált ki az egyes előadókból. Nem véletlenül vannak a különböző fordulók – válogató, tábor, mentorház –, ott derül ki igazán, hogy az ember mennyire akarja ezt az egészet” – mosolygott a csinos énekesnő, aki úgy véli, hogy az idei mezőny minden eddiginél erősebb lesz.

A válogatókon annyi izgalmas karakterrel találkoztunk, mint még soha. Sokan azt gondolják róluk, hogy bolondok, pedig szerintem szimplán csak zsenik. Nagyon várom az élő show-kat, szerintem nagyon jó a kis »mentornégyesünk«, G is abszolút beépült közénk. A mai világban ritkán találkozom olyan jó emberrel és olyan kellemes személyiséggel, mint amilyen ő. Persze Szikorát és Alföldit is imádom. Nagyon élvezem az egész folyamatot, és alig várom a kezdést!” – zárta szavait Gabi, aki mind a 208 ezer tagot számláló közösségi oldalán, mind pedig az utcán sétálva csak pozitív véleményekkel találkozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top