Sztárok

Nehéz szülése volt Mádai Viviennek

Néhány nappal azt követően, hogy világra hozta első gyermekét, már közzé is tette első blogbejegyzését Mádai Vivien.

Korábban megírtuk, hogy Mádai Vivien a Rising Star műsorvezetőjének, Ördög Nórának a nyomdokaiba lépett és kismamablogot indított, ahova a minap fel is került az első bejegyzés Az első harcunk címmel. Vivien a blogjában pontosan leírja, milyen volt a szülés.

“Ha valaki megkérdezte, milyen szülést szeretnék, teljes magabiztossággal állítottam, hogy természetesen természeteset. Fájdalomcsillapítás nélkül. A többiek csak néztek, és megállapították, hogy kemény vagyok. Ők megállapították, én egyszerűen csak tudtam, igen, én kemény vagyok. Ne haragudjatok, ha csapongok, csak akármikor erre az egészre gondolok, könnybe lábad a szemem. Annyira szörnyű volt, édes Istenem, annyira szörnyű” – olvasható a bejegyzésben, melyből az is kiderül, hogy Vivien 19 órát vajúdott, s még most is gyakorta álmodik a szüléssel és az azzal járó fájdalommal. A bejegyzésben megütötte a szemünket egy mondat (egészen pontosan egy szó): “férjem”, ugyanis ez idáig mi abban a tudatban éltünk, hogy Vivien menyasszony, nem pedig feleség. Mindenesetre, ha tényleg összekötötték az életüket, és a férjem nem csak amolyan “becézés”, akkor mi ezúton is gratulálni szeretnénk!

A 2014-es X-Faktor egyik tiszta lapos versenyzője elbizonytalanodott magában és fel akarta adni a versenyt. További részletek a Hír24 oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top