Sztárok

Kiakadtak a nézők Kerényi Miklós Gáborra

Kerényi Miklós Gábor a kíméletlen kritikában hisz, fontosabbnak tartja az őszinteséget az udvariasságnál – írja a Bors.

Határozott véleménye van a Rising Star zsűritagjának, Kerényi Miklós Gábornak a produkciókról. Kíméletlen őszinteséggel, az udvarias szavakat is mellőzve, kendőzetlenül adja a versenyzők tudtára, ha éppen nem jól teljesítettek. Bár sokan kritizálják stílusát, akikkel együtt dolgozott, elégedettek voltak, s ezt tartja a legfontosabbnak. “Az udvariasság lényeges, de csak egy viszonyrendszerben létezik, nálam a kapcsolat legfontosabb része pedig a figyelem. Rettenetesen figyelek arra, akivel dolgozom, őt nézem teljes odafordulással. A produkciója láttán pedig nagyon őszintén, nagyon személyesen és úgy próbálok reagálni, hogy az igazán hasznos legyen az illetőnek, akivel beszélek. Az életem során visszatérő eredmény, hogy végül boldognak mondja magát az, akinek elmondtam a véleményem, mert olyan kritikát kapott, amellyel később tud mit kezdeni” – nyilatkozta a rendező, ám a nézőknek nem jön be KERO stílusa. Legalábbis erről árulkodik a Rising Star Facebook-oldala, ahol többen is kritikával illették a rendezőt. Van, aki egyenesen a piros ajtó felé vezetné.

A TV2 azonban elégedett zsűritagjával. “Kerényi Miklós Gábor szenvedélyes szakember, aki híres a maximalizmusáról, művészi minőség tekintetében nem ismer tréfát. Ez azonban csak az egyik oldala. Azok, akik látták az adást, tudják: amellett, hogy profi, kiváló a humora is. KERO az egyik legérdekesebb zsűritag, akinek a teljesítményével maximálisan elégedett a TV2” – nyilatkozta a Borsnak Koltay Tamás, a csatorna kommunikációs vezetője.

Kiakadtak a nézők Kerényi Miklós Gáborra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top