Sajnálni azért nem kell őket, már csak azért sem, mert a nézőkhöz hasonlóan ők is jókat nevetgélnek celebtársaikon, vagy épp saját magukon – így volt ez a minap is, amikor Baukó “VV” Éva egy majom hangjától látszólag halálra rémült, pityeregni kezdett, és körbe-körbesétált a táborban. A keddi kieső, Cooky (aki tehát nincs ott a döntőben, így cicaharc lesz), két mosolygás között felmérte a helyzet súlyosságát, és a tábortűz köré ültette a három csajt, Aleska Diamondot, Molnár Andit és az RTL-en állítólag műsort kapó Évát. Utóbbi számára sajnos ez nem jelentett túl sok segítséget, a félelme eluralkodott rajta – mint később kiderült, Éva az egész estét végigzokogta kínjában, rendkívül félt egy esetleges majomtámadástól. Micsoda dráma, már reggel korán – ja, és a legjobbat majdnem elfelejtettük mondani: az állathangok, amelyektől a figyelmeztetett VV Éva bepánikolt, nem valódiak voltak, azokat a két műsorvezető generálta egy számítógép és néhány, a tábort körülvevő hangszóró segítségével.