A DMC – A varázslat nagymestere című új műsorod (csütörtök esténként látható a National Geographic Channelen – a szerk.) nemcsak bűvésztrükkök sorozata, hanem körbeutazod benne a fél világot, és egyfajta dokumentumfilmként mutatod be a különféle országok viszonyát a varázslatokhoz és a trükkökhöz, és a varázslás történetét.
Nekem a mágia már gyerekkoromban is többet jelentett a kártyatrükköknél. Megszállottan olvastam mindent, ami a szellemekkel, az idegen lényekkel, az ősi Egyiptommal vagy nagy összeesküvés-elméletekkel volt kapcsolatos. Amikor terveztük a műsort, szerettem volna ebből is visszaadni valamit, és az efféle témákat is körbejárni, hiszen ez is én vagyok. Továbbá azt is fontos szempontnak tartottam, hogy a műsorom ne csak szórakoztasson, hanem a nézők tanulhassanak is belőle valamit.
Illuzionistaként hiszel a valódi varázslatban, vagy csak azt próbálod bizonyítani, hogy ezek mind hamisak?
Nagyon nehéz pontosan definiálni, mi az a varázslat. Nem hiszek a természetfeletti erőkben, nem hiszek a tündérekben, viszont úgy gondolom, hogy ha valaki tökéletesen ad elő egy trükköt, akkor az a maga módján maga a varázslat.
Mi alapján választottad ki az első évad helyszíneit?
Fontos volt számunkra, hogy mind a hét epizódban a mágia létező legkülönbözőbb fajtáit mutathassuk meg. Ezen felül még az határozta meg az úti céljainkat, hogy hol találtunk kellően érdekes alanyokat. Például Mexikóban felfedeztünk egy pasast, aki illegális kaszinókat üzemeltet, Párizsban pedig ráleltem egy római katolikus papra, aki mellesleg a kártyacsalások elismert szakértője.
Ugyan a mutatványaid nagy részét az utcán adod elő, a ruházatod mégsem nevezhető utcainak. Olyan elegáns vagy, mintha csak a Las Vegas-i műsorodban lépnél fel. Miért?
Annak ellenére, hogy sokszor az utcán dolgozom, úgy hiszem, a mágiában szükség van bizonyos formalitásokra és hagyományokra. Szerencsére London egyik legjobb szabója öltöztet, akinek az ízlésében mindig bízhatok.
Másképp kell dolgoznod, ha a trükkjeidet a tévében adod elő?
Abból a szempontból mindenképp, hogy ilyenkor rengeteget járok-kelek a stábbal, hogy a felvételek miatt a lehető legkülönbözőbb embereknek adhassam elő a varázslataimat, akár naponta nagyon sokszor. Ez nagyon kimerítő tud lenni. A trükköket eleve úgy dolgozzuk ki, hogy kamerák előtt is jól működjenek, és senki ne jöhessen rá a titkaimra.
Illuzionistaként többnyire te vagy az, aki meglepi a közönséget. Volt már rá példa, hogy ők leptek meg téged?
Rengetegszer. Mivel a trükkjeimet többnyire az utcán adom elő, nagyon közvetlen és közeli a kapcsolatom velük, és az emberek egy varázslatra nagyon sokféleképpen tudnak reagálni. Egészen hisztérikus reakciókkal is találkoztam már. Pont ez a munkám legizgalmasabb része, mivel sosem tudhatom, hogyan reagálnak rám.
Milyen számodra az ideális közönség?
Nem hinném, hogy ez nem-, származás- vagy korfüggő volna. A leghálásabb közönség mindig az, amelyik elég nyitott arra, hogy elhiggye: valóban varázslatot látott. Az ő reakcióik mutatnak a legjobban a kamerák előtt is.
Amikor egy új trükkön dolgozol, ki a tesztközönséged?
Nem lenne szép azt terjeszteni magamról, hogy a trükköket teljesen egyedül találom ki. Van Londonban egy csapatom, akikkel együtt dolgozom, és a fejlesztés közben többnyire egymáson teszteljük a trükköket. Aztán amikor úgy gondoljuk, hogy készen van, már megyünk is ki vele az utcára.
Számodra az jelent nagyobb kihívást, ha egy klasszikus trükköt akarsz modernizálni, vagy az, ha valami teljesen új mutatványon dolgozol?
A sorozatban sokszor nagyon régi, akár több száz éves trükköket mutatok be, és a csapattal mindig rengeteget gondolkodunk azon, hol tudnánk rajtuk csavarni egyet, és hogyan tudnánk őket izgalmasabbá és modernebbé tenni.
Úgy tudom, papírod van arról, hogy profi krupié vagy. Ez hogyan segíti a mágiádat?
A kártyatrükkök már gyerekként is legnagyobb kedvenceim közé tartoztak, és az egyetem elvégzése után úgy gondoltam, hogy ez segíthet még mélyebben beleásni magam a témába. Találtam egy képzést egy profi londoni iskolában, ami segített, hogy jobban megismerhessem a kártyajátékokat és azt, hogy a kaszinókban az emberek hogyan próbálnak meg csalni.
Ezen felül még Bangkok illegális kaszinóiban is képezted magad. Nem volt ez veszélyes?
Ugyanaz volt a hobbink, ugyanaz a szenvedélyünk: mind imádtuk a kártyajátékokat. Így nem jelentett nehézséget jól kijönnünk egymással.
Mindig izgatott, hogy amikor egy illuzionista egy másik illuzionista trükkjét nézi azonnal le tudja leplezni magában, hogyan született a “csoda”?
Valahol szomorú, hogy minél többet tanulmányozom, és minél jobban ismerem az illúziókeltés művészetét, annál nehezebb lenyűgözni engem. Egyszerűen könnyebben átlátom, mi áll a háttérben. Persze attól, hogy tudom, hogyan születnek a dolgok, még tudok értékelni egy jó stílusú előadást. Időről időre máig előfordul néha, hogy látok egy trükköt, aminek a hogyanjára nem jövök rá rögtön, és ilyenkor én vagyok a leghálásabb közönség.
