nlc.hu
Sztárok
7 éve, hogy véget ért a Szívek szállodája – jövőre visszatérnek!

7 éve, hogy véget ért a Szívek szállodája – jövőre visszatérnek!

Ha lehet hinni a pletykáknak, a 2015-ös ATX Television Festivalra újra összállnak Gilmore-ék, vagyis a Szívek szállodája stábja. Hét éven át futott nagy sikerrel a sorozat, ami kultikus családsorozattá nőtte ki magát az egész világon. Annak ellenére, hogy szinte kizártnak tartom, hogy létezne hasonlóan idealizált, kellőképp giccses anya-lánya kapcsolat, én is nagy rajongója voltam a sorozatnak, amely éppen hét éve ért véget. Nézzük, mi lett azóta a szereplőkkel!

Lauren Graham (Lorelai Gilmore)

A Szívek szállodája dögös anyukája után nem volt igazán átütő szerepe. Feltűnt a Evan, a Minden6ó-ban és néhány elhanyagolható mozi- és rövidfilmben. 2007-től több reklámot is ő szinkronizált. 2008-ban debütált a Broadway-n, majd 2009 januárjában felkérték egy új sorozat forgatására, aminek a pilotja azonban mégsem csúszott át a fejeseken. Októbertől átvette Maura Tierney helyét a Vásott szülők című sorozatban, miután kiderült, a Vészhelyzet egykori Abby Lockhart doktornőjéről, hogy rákos. A tervek szerint szerepelt volna a Sikoly negyedik részében, végül az utolsó pillanatban visszalépett. 2010-ben egy valóságshow bírájaként vállalt szerepet. Ezek után kezdett írni: 2013-ban megjelent első regénye, amely helyet kapott a New York Times bestsellerlistáján. 2010 óta Peter Krause-szal él együtt, akit a Vásott szülők forgatásán ismert meg.

Alexis Bledel (Rory Gilmore)

Élete eddigi legnagyobb sikerének Rory szerepét tudhatja be, 2001 és 2006 között ötször díjazták alakításáért. Bár szerepelt a Sin Cityben és a “már a címe miatt sem nézném meg” kategóriába sorolható Négyen egy gatyában első és második részében, nem igazán tudott kitörni az anyuci kicsi lánya szerepből. Néhány színházi szerep után, 2012-ben feltűnt a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatban három epizód erejéig. Itt ismerkedett meg Vincent Kartheiserrel, akivel 2014 júniusában házasodtak össze Kaliforniában. 2012-ben nagy támogatója volt Barack Obamának, erősen kampányolt az első színes bőrű elnök újraválasztása mellett.

Kelly Bishop (Emily Gilmore)

A Rory sznob, túlbuzgó nagymamáját alakító színésznőt sokáig nem tudtam hova tenni, majd rájöttem: ő volt Baby édesanyja a Dirty Dancingben. Az első átütő sikert azonban színházi színészként érte el, ő alakította a szexi Sheilát a Tánckar című darabban, amiért Tony-díjjal jutalmazták. Leginkább sorozatszerepeiről ismert, mellékszereplőként feltűnt az Esküdt ellenségek és A férjem védelmében című sorozatokban. 2012-ben újra összeállt a Szívek szállodája írójával, Amy Sherman-Palladinóval a Bunheads című sorozatban, ami azonban csak egy évadot élt meg. Férje a talkshow-nagyágyú, Lee Leonard.

Edward Herrmann (Richard Gilmore)

Bár a mai napig a legtöbben Richard Gilmore, a nagypapa szerepével azonosítják, Edward Herrmann számtalan sorozatban, mozifilmben és színházi szerepben kamatoztatta tehetségét. Akárcsak sorozatbeli felesége, epizódszereplőként játszott az Esküdt ellenségekben és A férjem védelmében sorozatokban, de a Grace Klinika és az Így jártam anyátokkal című sorozatokban is szerepelt. Ezek mellett pedig kellemes hangszíne miatt lett keresett szinkronszínész: a Wall Street farkasa egyik reklámjában is az ő hangja hallható. A History Channel egyik műsorának házigazdájaként is ismerheti őt a magyar közönség. Kétszer házasodott, második feleségét 1992-ben vette el és azóta is boldog házasságban élnek. Érdekesség, hogy fiát, akárcsak sorozatbeli unokáját, szintén Rorynak hívják.

Scott Patterson (Luke Danes)

A flanelinges, baseballsapkás kávézótulajdonos története igazi tündérmesébe fordult: a lúzer pasi, aki éveken át titkon szerelmes volt a környék legszebb lányába, végül elnyerte jutalmát. Ám bumm! A beteljesülés előtt szakított Lorelai és Luke, s kapcsolatuk örökre lezáratlan maradt. A Szívek szállodája után olyan filmekben kapott szerepet, mint a Fűrész 4-5-6., vagy a címében sem “A” kategóriásnak tűnő Csajok, buli, foci, de szerepelt a Lostban, három epizód erejéig pedig a 90210-ben. Átütő sikert azonban egyik szerep sem hozott számára.

Melisa McCarthy (Sookie St. James)

Ő volt az egyetlen, aki meg tudta lovagolni a sorozat sikerét: miután szögre akasztotta séfkabátját Sookie-ként, olyan mozikban kapott szerepet, mint az Ilyen a formám Jennifer Lopezzel, Koszorúslányok, Másnaposok 3, Személyiségtolvaj, a Női szervekben Sandra Bullockkal alakított ütős nyomozópárost, idén pedig hozzánk is ellátogatott, hogy Jude Law-val együtt leforgassa a Spy című mozifilmet. Azonban a sorozatok világától sem vett örök búcsút: Christina Applegate oldalán szerepelt a Nem ér a nevemben, valamint a Comedy Centralon futó Mike és Molly egyik főszereplője. Melissa, aki az elmúlt időszakban rengeteget fogyott, 2005-ben ment hozzá szintén színész párjához, Ben Falconéhoz, akitől két gyermeke született: Vivian 2007-ben – akinek érkezését a Szívek szállodájába is beleírták –, valamint Georgette 2010-ben.

Keiko Agena (Lane Kim)

Rory legjobb barátnője, aki 27 évesen kapta meg a 15 éves Lane szerepét. Akárcsak kollégái nagy része, ő is maradt a sorozatszínészetnél. Szerepelt a Doktor House-ben, a Doktor Addisonban, a Castle és a Shameless című sorozatokban, de főszereplőként játszott a Transformers harmadik részében is. Aktívan játszik egy amerikai–ázsiai színházban. 2005-ben Las Vegasban egy helikopterben ment hozzá férjéhez.

Liza Wiel (Paris Geller)

Rory másik, idegesítően tökéletességre törekvő középiskolai, majd egyetemi barátnője. Amy Sherman-Palladino eredetileg neki szánta Rory szerepét, végül, hogy nehogy kimaradjon a sorozatból, megformálta neki Paris karakterét. Szinte ugyanazokban a sorozatokban tűnt fel, mint egykori kollégái. 2006-ban ment hozzá Paul Adelstein színészhez, akitől 2010-ben lánya született. Lizával kapcsolatban az egyik legszembetűnőbb változás, hogy a Szívek szállodája óta elképesztően dögös lett.

Jared Padalecki (Dean Forester)

Rory első nagy szerelmét alakította. A sorozat után játszott az abszolút felejthető Viasztestekben Paris Hilton oldalán, majd az Odaát című sorozatban kapott főszerepet. A forgatások alatt ismerte meg későbbi feleségét, Genevieve Cortesét, akivel két közös fiúgyermeket nevelnek.

Milo Ventimiglia (Jess Mariano)

Luke unokaöccseként a rosszfiú szerepében tűnt fel, aki számkivetett lett a Stars Hollow-ban, amiért elcsábította a jó kislány Roryt. Alexis Bledellel az életben is egy párt alkottak, kapcsolatuk négy éven át tartott. A világhírnevet Peter Petrelli szerepe hozta meg számára a Hősök című sorozatban, amiben annyira jól alakította a pomponlány megmentőjének hétköznapi hősét, hogy össze is jött sorozatbeli partnernőjével, Hayde Pannettiere-vel, aki azóta Vlagyimir Klicskótól várja első gyermekét. Milo idén több filmben is szerepet kapott, köztük a Grace – Monaco csillagában.

Matt Czuchry (Logan Huntzberger)

Három évadon át szerepelt a Szívek szállodájában, amelyben Rory gazdag kérőjét alakította. Kipróbálta magát színházi színészként és néhány mozifilmben is játszott, de főként sorozatokban szerepel. 2009 óta az egyik főszereplője a Férjem védelmében című ügyvédsorozatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top