Sztárok

Oláh Gergőt hiányolja két gyermeke

Ünnepi koncerttel lepi meg idén rajongóit Oláh Gergő, emiatt viszont feleségére hárulnak a karácsonyi előkészületek.

A 2012-es X-Faktor győztese mindig is sokat koncertezett, de olyan még nem volt hogy feleségének, Nikinek egyedül kelljen készülnie a szentestére. “Az az igazság hogy a december 19-i koncertem most rengeteg időmet veszi el , így Nikivel abban maradtunk, hogy ez a koncert valahol az én ajándékom a családomnak. Természetesen mindenben támogatnak, de ez az időpont annyira közel van szentestéhez, hogy most egy kicsit Nikire hárulnak a karácsonyi bevásárlással járó gondok” – mondta az énekes, akinek két gyermeke is élőben nézheti majd végig apjuk koncertjét.

Oláh Gergőt hiányolja két gyermeke

“Egyre többet énekelünk együtt, hiszen Carla és Dennis is egyre jobban érdeklődnek a zene iránt. Remélem, hogy a koncertet már végig fogják bírni, már készülnek is rá, hiszen minden délután alszanak, hogy kipihentek legyenek” – mosolygott Geszti Péter egykori mentoráltja. Ám a koncertre való készülés, a rengeteg munka most a család rovására megy: mivel alapvetően sok időt töltenek együtt, a két kicsi most különösen érzi apukája hiányát. Niki rettentően megértő, de a picik sokszor hiányolnak,  így este, lefekvés előtt, telefonon szoktam jó éjszakát kívánni nekik”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top