Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Zoratti Adrienn | 2014. December 28.

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

Kim Kardashian idén többször is felrobbantotta az internetet. Legutóbb például akkor, amikor csak azért, mert kislánya pislogott, levágta őt közös szelfijükről, mondván, róla viszont nagyon jól sikerült a kép. De az év elejét Nicki Minaj-zsal közös fenékszelfivel indította, thaiföldi nyaralásán pedig egy elefántbébivel szeretett volna fotózkodni. Csak a fáni nem akarta… De az ő nevéhez kötődik a szelfi kimaxolása, amikor is szelfijét fotózta a férje, Kanye West, miközben fotózták, ahogy fotózza a szelfijüket. Értitek, nem?!

Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

Nagy szelfi-vetélytársnője, Miley Cyrus is lassan meg tudna tölteni egy egész múzeumot önmaga fotóival. De ő az az elvetemült szelfifüggő, aki még a kórházi ágyon fekve sem mond le szenvedélyéről. A mindössze 22 éves énekesnő 2014-ben – kis túlzással – több időt töltött kórházban, mint otthon. Volt, hogy “súlyos allergiás reakció” miatt szállították be (rossz nyelvek szerint inkább a füvet adagolta túl), míg legutóbb szintén egy heves parti alkalmával olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy csak a szerencsén múlott, hogy nem a főütőerét érte a vágás.

Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

2014-ben a királyi család tagjai is rákaptak a szelfizésre, igaz, ők inkább mások önfotóinak “szenvedő alanyaiként” tűntek fel egy-egy fotón. II. Erzsébet és unokája, Vilmos herceg akaratukon kívül váltak annyira profikká, hogy egyenesen megphotobombolták mások szelfijeit. És most én kérek elnézést, ha elvesztetted a fonalat!

Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

Az év elején a legmenőbb szelfi receptjét is megtudhattuk: fogj egy fényűző eseményt, végy hozzá egy jó fej házigazdát és rengeteg világsztárt. Az így készült Oscar-szelfit akkora felhajtás követte, hogy onnantól kezdve boldog-boldogtalan tömeges sztárfotókat készített. Előkerült egy szelfi a kilencvenes évekből is, és Ferenc pápa is rákapott a szelfire. Az év második legmenőbb fotója pedig a foci-vb-hez kötődik.

Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

A hazai szelfikirálynők sem maradhatnak ki a jóból. Mivel van köztük egy-két sokkoló, azért a legenyhébbtől haladunk a legdurvább felé. A sort nem indíthatja más, mint Magyarország Harper Bekchamje, a kis Berki Natasa Zselyke, aki itt még alig volt egyéves, szelfizni már tudott. Tatár Csilla egy gólyás szelfije is felkerült a top 20-as válogatásba, de Szabó Zsófi fodrásznál ülős képét sem hagyhattuk ki. Ahogy az Oscar-gála szelfijére hajazó Sztárban sztár sztárfotója sem maradhatott ki. A végére pedig a három sereghajtó önfotó került: amihez nem is fűznénk semmit, nézzétek!

Kim Kardashian még a lányát is levágta – ezek voltak 2014 top szelfijei

Emlékszem, amikor tavaly novemberbenaz év szavának választották a szelfit, arról írtam, mit is jelent ez a kifejezés. Ma pedig már boldog-boldogtalan csinálja, sőt koronázatlan királynője is van Kim Kardashian személyében. Igaz, sokan pályáznak a trónjára, köztük Miley Cyrus, aki idén kórházi "élményeit" is mindig megörökítette szelfi formájában. De az angol királyi család is rákapott, igaz, ők – hagyománytisztelő család révén – inkább véletlenszerűen lesznek szelfiszereplők.

Exit mobile version