Nem celebgyár
A Dal új zsűritagja, a Megasztárban hasonló szerepben már feltűnt Pierrot nem sokkal a műsor indulása előtt segít nekem helyretenni az idei gárdát: “Alapvetően kétféle induló van. Az egyik csak népszerűsíteni szeretné az új dalát, a másik pedig minden követ megmozgat azért, hogy kijusson a bécsi döntőbe.” Szerinte a tapasztaltsága révén gyorsan kiszúrja, ki melyik csoportba tartozik, és mivel vén róka ő a szakmában, ezt el is hiszem neki. Amikor rákérdezek, miben más ez a korábbi Megasztáros munkájához képest, azt mondja, hogy ott fiatalok mellett kellett tanár bácsiskodnia, itt pedig a kritikai véleményére van szükség, de neki az a legfontosabb különbség, hogy ez nem egy celebgyár, mint a kertévés tehetségkutatók. Az idén szigorodó zsűri stílusához jól passzoltak Pierrot többnyire őszintén szakmai véleményezései. A Kovács Kati helyére beült új ítész azonban nem az egyetlen újítás az idén.
Tatár Csilla színre lép
Gundel Takács Gábor és Novodomszky Éva szerepét idén a TV2-től nagy dérrel-durral átszerződtetett Tatár Csilla, és a kényszeres poéngyáros, Harsányi Levente vette át. A héten hangszálproblémákkal küzdő új műsorvezetőnőt ugyan próbáltam elkapni a felvétel előtt pár mondatra, de csak a műsor után volt hajlandó bárkinek nyilatkozni. Elég feszültnek tűnt, és bár az adáson látszott, hogy nem először áll kamerák előtt, a nagy élő show-s rutin még hiányzott a repertoárjából. Gyönyörű volt a színpadon, ehhez nem férhet semmi kétség, és profi is volt, de nem tudta eléggé elengedni magát, pedig egy kis jókedv igazán jót tett volna neki. Majd legközelebb. Harsányi inkább a pihegőben izguló versenyzők kérdezgetésekor jeleskedett az “Izgulsz?” és a “Mit üzensz a nézőknek?” jellegű, mélyenszántó kérdések puffogtatásában, de ez egy ilyen műfaj, és ő abszolút hozta az elvárhatót.
Az egyenlők és az egyenlőbbek
Míg a korábban említett változtatások a javára váltak a műsornak, vagy legalábbis biztosan nem rontottak rajta, a szavazás menetéről ugyanezt már nem tudom elmondani. Az applikációs pontozás jó ötlet, DE: 1. Engem kicsit zavart, hogy csak pontosan a dal végéig lehetett szavazni, és így a zsűrivel ellentétben pár másodpercnyi gondolkodási időt sem kaptunk a teljesítmény átgondolására. 2. Ha már applikáción keresztül szavazunk, internet helyett halál komolyan SMS rendszerben kell elküldeni a szavazatunkat, pénzért?
Ráadásul, ha a kertévés tehetségkutatókkal hasonlítjuk össze, a nézők véleménye egyértelműen itt számít a legkevesebbet, mindössze 20%-ot a zsűri 80%-ával szemben. Ezen a vigaszágas versenyző középdöntőbe juttatása szépít valamicskét, viszont rontja a helyzetet, hogy a zsűri tagjai egyenlők ugyan, de vannak köztük egyenlőbbek. Mivel nem egyszerre szavaznak, és minden körben Pierrot-tól haladnak az MTVA “főni” Rákay Philip irányába, így az utolsó egy-két zsűritag nem pusztán csak pontoz, hanem a pontszámaival a zsűritársai pontozására is reagál (ahogy azt Philip Dallos Bogi pontozásánál el is mondta), ami finoman fogalmazva sem szép dolog. Ezen a helyzeten nem ártana változtatni, mert ebben a formájában a rendszer nagyon távol van attól, hogy igazságosnak nevezhessük.
Antal Timi is Back!
Az első fordulóba jutott tíz elődöntős között volt tapasztalt veterán (Tóth Vera, Szűcs Gabi) és totál ismeretlen, még némi tojáshéjjal a fenekén érkezett versenyző (Passed) is, a többség pedig ilyen-olyan tehetségkutatókból (Antal Timi, MDC, Farkas-Jenser Balázs és Szakács Gergő) volt ismerős, szóval a felhozatal nagyjából megfelelt a korábbi években látottaknak. Tetszett, hogy a dalokat relatíve gyorsan pörgették egymás után, és ha a megmosolyogtatóan bombasztikus bemutatkozó kisfilmeket, valamint egy-egy zsűritag indokolatlanul hosszúra nyúlt értékelését nem számítom, a műsor tempója eléggé rendben volt. Egyedül a vigaszágon bejuttatott versenyzőre szánt idő telt csigalassan, de legalább megérte várni: az este egyetlen igazán tempós dalát előadó Antal Timit juttatták tovább a nézők, aki ugyan tényleg nem volt csúcsformában, de még így megjegyezhetőbb és karakteresebb dala volt a mezőny nagy részénél. Amikor a műsor előtt arról kérdeztem, hogy ő csak dalt promotálni jött-e, vagy tényleg ki szeretne menni Bécsbe, kissé szerénykedve azt mondta, hogy ő mindig csak a következő lépésre tud koncentrálni: most éppen arra, hogy bejusson a középdöntőbe. Ez a nézőknek köszönhetően össze is jött neki.
A Passed kiemelkedett a mezőnyből
A műsor előtt felkészülésként az összes dalt meghallgattam egyszer, és előítéletesen el is döntöttem magamban, hogy ritka gyenge napot fogtam ki, de azért is jó egy ilyen műsort élőben nézni, mert több dal az igazi karakterét a színpadon tudja csak igazán megmutatni. Ilyen volt például az első elődöntőt fölényesen – és jogosan – megnyerő Passed is, aminek az értékei fel se tűntek első hallgatásra, a színpadon azonban megmutatkoztak a pofátlanul fiatal négyes számának finomságai és szokatlan ritmusa, hangszerelése. Ráadásul tényleg zabálni valóan mosolygósan, és nagy örömmel adták elő, mindenféle feszkótól mentesen. Rajtuk és a már fent említett Antal Timin kívül Dallos Bogi dalában láttam még valamit: sablonos eurovíziós sláger ugyan, de ebben a kategóriában legalább tisztességes darab, feltéve, hogy nem figyelünk oda a zsűri által is kritizált, világjobbító szövegére. A műsor előtt meg is kérdeztem Bogit, hogy ő alapjáraton mindig ilyen világbékés dalokban gondolkodik, vagy ez csak az Eurovíziónak szól, és megnyugtatott, hogy direkt a műsor szellemiségéhez passzoló szöveget szeretett volna, csak a tavalyi bulisabb dalánál (We All) kicsit komolyabban.
Ők is ott voltak
Tóth Vera szokás szerint vérprofin énekelt, csak sajnos a dala tényleg olyan, mint egy James Bond slágerekből összegyúrt, jellegtelen egyveleg. Farkas-Jenser Balázsék zongoraszólóval megbolondított, fülbemászó popdalának, a Liarnek voltak jobb pillanatai, és egy kicsit sajnáltam, hogy nem jutott tovább, ellentétben például Szakács Gergővel, akinek az Ősz utca című dala mostanában ezerszer hallott rádiós panelekből rakódott össze. A srácban azért lehet valami, mivel amikor az MTVA folyosóin mászkált, női szemek tucatjai bámulták meg nagyon, de úgy tűnik ez még nem feltétlenül elég a középdöntőbe jutáshoz. Az X-Faktorból ismert MDC dalát már akkor elfelejtettem, amikor még javában játszották a színpadon, a Karmapolis pedig annyira próbált Compact Disco lenni, amennyire az már nem egészséges. Az ex-Cotton Club Singers énekes Szűcs Gabi slágere olyan volt, mintha a kilencvenes évek eleji Magyarországán íródott volna. Azt mindenki döntse el, hogy ez most dicséret volt-e vagy sem. Magyar Bori száma és előadása a figyelemfelkeltő ruha ellenére sem zavart sok vizet.
Ha a szavazást és zsűrizést sikerülne igazságosabbá tenni, az sokat dobna A Dalon, ami az első adás alapján nagyjából a tavalyi szintet hozza, és ha az elődöntőben sok is volt a jellegtelen produkció, a középdöntőre már biztosan mindenkinek lesz pár kedvence, akiért lehet szorítani.
