nlc.hu
Sztárok

VV7: Robin nyerte meg a játékot, és mindent vitt

Vasárnap este véget ért a VV7. A három finalista, Dennis, Robin és Dóri közül elsőként a lány esett ki, majd a nézők Robinnak szavazták meg a győzelmet.

nlc - Sztárok

Robin elképesztően szoros versenyben nyerte meg a VV7-et. Vasárnap este már csak három villalalkó reménykedhetett a győzelemben. A nézőknek először azt kellett eldönteniük, hogy Dóri, Dennis és Robin közül ki legyen a VV7 harmadik helyezettje. Így elsőként Dórinak foszlottak szét az álmai, mindössze 13,9 százalékot szerzett. Ezt követően Dennis, a komisz és VV Anett szerelme, Robin között szoros verseny alakult ki. Végül 48,9% és 51,1% arányban Robin nyert. A VV7 győztese egy éven keresztül havi egymillió forintot, egy lakást, egy utazást és autót nyert.

Dennis egyébként a döntő során többször is bepillantást engedett lelke mélységeibe. „Ez volt az álmom kiskorom óta. A ValóVilág az otthonom” – jelentette ki, ez pedig többek között azért nagyon meglepő, mert rádöbbenti az ember, hogy az első ValóVilag 13 évvel ezelőtt ment.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top