Sztárok

VV7: elképesztő álmokat dédelget Dennis

A VV7 második helyezettje, Dennis bár csalódott, hogy nem nyerte meg a játékot, nem omlott össze. Már komoly tervekkel és reményekkel készül a jövőre.

Vasárnap véget ért a VV7. A végső, Dennis és Robin között zajló összecsapásból pedig utóbbi került ki győztesen. “Őszintén bevallom, nem erre az eredményre számítottam, nagyon csalódott vagyok. De ettől függetlenül folytatni fogom a harcot, hogy elérjem az álmaimat” – árulta el Komisz Dennis, aki arról is mesélt, hogyan képzeli a jövőt.

“Még nem kaptam ugyan megkeresést, de remélem, hogy nem tűnök el a médiából. Zenélni is szeretnék, minél hamarabb felveszem majd a kapcsolatot Young G-vel és remélem, összehozunk valami jó muzsikát – sorolta terveit a VV7 ezüstérmese. – Emellett az érettségit is  meg akarom szerezni, és remélem, utána tovább tudok tanulni kommunikációs téren. Szeretném bebizonyítani, hogy komolyan gondolom a munkát a médiában, és azzal ellentétben, hogy sokan azt gondolják rólam, egy Aurelio-utánzat vagyok, ez nem igaz. Én az életben sokkal durvább vagyok” – ijesztett ránk határozott kijelentésével Dennis.

Megnézem
Összes kép (1)

A VV7 egyes számú hősszerelmesének természetesen Fannival is vannak tervei. “A finálé utáni első éjszakát vele töltöttem, csodálatos volt kamerák nélkül együtt lenni. Persze nem tudom megmondani, mi lesz ebből, de az biztos, hogy szerelem van kibontakozóban”tudtuk meg Dennistől, aki már a játék során többször szerelmet vallott Fanninak. De biztos igaza van, elérkezett az idő, hogy lassítsanak a tempón.

Zámbó Krisztián: Nem akarok már bohóckodni. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top