nlc.hu
Sztárok
David Beckham nagyon kínos helyzetbe hozta fiát

David Beckham nagyon kínos helyzetbe hozta fiát

Nincsenek könnyű helyzetben a Beckham gyerekek, ha randizásról van szó. Szüleik rövid pórázon tartják őket, ez pedig már okozott nagyon kellemetlen perceket legidősebb fiúnak, Brooklynnak.

David Beckham ért hozzá, hogyan hozza kínos helyzetbe tinédzser gyermekeit. Az egykori focista egy tévéműsorban nevetve mesélt arról, milyen volt legidősebb fia, Brooklyn Beckham első randevúja. Igen, David Beckham pontosan tudja, mi történt a randin, hiszen elkísérte az akkor 14 éves srácot, akinek élete egyik legcikibb élménye lehetett a vacsora. Ám David Beckhamnak sikerült még ezt is tetéznie, amikor az egész világnak elmesélte a történetet.

“Éppen Valentin-nap volt, és Brooklyn azt mondta nekem, hogy szeretne elvinni egy lányt randizni. Megbeszéltem Victoriával, aki azt mondta, rendben van, de csak akkor, ha én is ott leszek” – sztorizott a büszke édesapa, amit fia a közönség soraiban pirulva hallgatott végig. De David Beckham megnyugtatta Brooklynt arról, hogy húga is nagyon kínos randevúkra számíthat. “Brooklyn randiján öt asztallal távolabb ültem tőlük, Harpernél, mikor eljön az idő, sokkal közelebb leszek” – jentettek ki az “apaoroszlán”. Azért senkinek nem kell aggódnia Brooklyn Beckhamért, a srác azóta több randin is volt, ráadásul egyedül, és a külföldi lapok értesülései szerint jelenleg a 17 éves Chloe Moretz színésznővel jár.

David Beckham ilyen vidáman mesélte a történetet:

David Beckham nagyon kínos helyzetbe hozta fiát

Amit Brooklyn Beckham ilyen arccal hallgatott:

David Beckham nagyon kínos helyzetbe hozta fiát

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top