Vajna Timi számára most nincs pihenés, már elkészült a Miss Universe Hungary koronája, és kezdődnek az előválogatók a versenyre. “A gyémánttal ékesített korona ezüstből készült, több mint 100 munkaórát vett igénybe, hiszen kézzel készített ötvösmunka. 1233 db különféle nagyságú és méretű kő együttese a szépségkirálynőt övező csillogást és pompát erősíti. Én is belefolytam a tervezésbe és ott voltam a gyártásnál” – mesélt nekünk a fejdíszről Vajna Timi, aki abba is beavatott minket, milyen szempontok alapján választják ki azt a lányt, akinek ez majd a fejére kerül.
“Most hétvégén már megkezdődnek az előválogatók Debrecenben és Veszprémben. Ide a lányoknak frissen mosott hajjal és hétköznapi sminkben kell érkezniük, és magukkal kell hozniuk a kedvenc bikinijüket és magassarkújukat” – kezdte Vajna Timi.
“A lányoknak, a zsűri előtt két percük van megmutatni magukat, és ebben az intervallumban le kell hengerelniük a zsűrit, a bájukkal, mosolyukkal, tekintetükkel, mozgásukkal. Nagyon fontos egy lány kiválasztásnál, hogy a későbbiekben mennyire lehet majd vele együtt dolgozni. Nálam a kedves mosoly a legfontosabb, illetve a tájékozottság, az intelligencia, a humor, valamint a fogak. Sok szép lány egyáltalán nem foglalkozik a fogaival, és az elrontja az összképet” – árulta el nekünk Vajna Timi, aki már le is forgatta az első videókat a versenyhez a tavalyi győztes Kelemen Henriettával:
Keressük az univerzum legszebb magyar lányait!Ápr.18. Hotel Lycium**** DebrecenÁpr. 19. Hotel Historia MalomkertMáj.2-3 Budapest
Posted by Miss Universe Hungary 2014 on Thursday, April 16, 2015