Nem fog meglepni, ha Loki lesz a következő játékos, aki távozik a TV2 taktikai realityjéből. A tetovált srác ugyanis kezdi elveszíteni a józan eszét, ezt pedig ő is tudja. Loki kedd este olyat tett, amivel végleg kiakasztotta játékostársait, a srác két lánynak is olyan keményen beszólt, hogy elsírták magukat. Ettől pedig Loki is megijedt. “Kifordultam önmagamból. Innen vagy a pszichiátriára mész, vagy emelt fővel távozol. Egyelőre úgy érzem, a pszichiátriára megyek” – mondta a riportszobában az Éden Hotel játékosa, akitől még első számú szövetségese, Peti is kezd elfordulni. Az Éden Hotel nagybetűs Agya, Peti már csak “dühöngő őrültként” jellemzi barátját, és az is felmerült benne, hogy haza kell küldeni Lokit.
Loki körül már napok óta forr a levegő. A srác akkor kezdett becsavarodni, mikor múlt héten ráeszmélt, szerelembe esett akkori párjával, Mariannal. Akkor még Petinek sikerült észhez téríteni barátját, ám ez csak átmeneti állapot volt. Hétfőn Loki egy nagyon kínos műbalhéval égette magát, amire elmondása szerint, azért volt szüksége, hogy levezesse a benne felgyülemlett feszültséget, ám a keddi események fényében úgy tűnik, ez nem sikerült.
A videóra kattintva megnézheted, hogyan borította ki a lányokat Loki: