nlc.hu
Sztárok
Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Mi kérünk elnézést, az első napokban tényleg azt hittük, hogy Cannes végre egy olyan esemény, ami az eleganciáról szól. Ám ahogy telik az idő, egyre merészebb szerelésben parádéznak a sztárok.

Villant, vagy nem villant? – ez volt a kérdés, amikor Andy MacDowell végigvonult a vörös szőnyegen. Voltak már korábban is mélyen dekoltát ruhák Cannes-ban, de a színésznő gyakorlatilag nem bízta a képzeletre, inkább megmutatott, amennyit csak tudott.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Ha előre hajolt, oldalról be lehetett látni, de ha nem húzta ki magát teljesen, akkor a mellette állók mindent láthattak, amit addig legalább a ruha pántja takart. Nem mintha Cannes még nem látott volna bimbóvillantást.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Annyit persze el kell ismerni, hogy az 57 éves Andy MacDowell fantasztikusan nézett ki a cannes-i fesztiválon, csak éppen a ruhája takarhatott volna egy picivel többet.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Nem ő volt az egyetlen, aki a melltartóját nyugodtan otthon hagyhatta a Cannes-i Filmfesztivál idejére, mivel a ruhája alá felesleges volt. Viszont Eva Longoria első néhány napi kiváló ruhaválasztása után, hétfőn már bugyit sem vett magára, de minek is tette volna?

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

 Nem mintha feszengett volna emiatt. Eva Longoria cannes-i ruhái közül eddig kétségtelenül ez volt a legmerészebb, és bár Jennifer Lopezt nem érte utol, azért éppen eleget mutatott magából.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Igaz, amikor megérkezett, a vendégek kétszer néztek oda, vajon jól látják-e, hogy a ruha csipkerésze teljesen átlátszó.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

A “meztelen ruha” divatot viszont legjobban Paris Hilton képviselte, aki a Majestic Hotelben tartott gálán parádézott a kristályokkal díszített estélyiben, majd onnan ment a cannes-i vörös szőnyegre.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Az biztos, hogy ezúttal sem neki sikerült a legízlésesebben felöltöznie, és bár már volt alkalma megtanulni, hogyan kell viselkedni a vörös szőnyegen, a jelek szerint van még mit tanulnia erről is.

Pajzán ruhák márpedig Cannes-ban is vannak

Paris Hilton Cannes-ban nemcsak milliomos örökösnőként utazott, énekesnőként szeretné magát újradefiniálni, most, hogy kijött az új dala.

A klipre kattintva meghallgathatod, hogyan énekel Paris Hilton:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top