Mádai Vivien már átélte minden anya legrosszabb rémálmát, kisfiát kórházba kellett vinni. “Zénó még csak öt hónapos volt, amikor húgyúti fertőzéssel kórházba került. Első gyermekes anyukaként persze sokkolóan hatottak rám a történtek” – kezdte Mádai Vivien, aki most egy jótékonysági esemény apropóján fejezte ki háláját az egészségügyi dolgozók iránt. “Öt napot töltöttünk a László Kórházban, ahol nagyon kedvesek voltak az ápolók, csodálatra méltó, ahogy tartják a lelket a szülőkben, ami ezekben a pillanatokban rengeteget segít. Nagyon friss még ez az emlék, így ezúttal elsősorban nekik mondok köszönetet” – mesélte megrázó élményét Vivien, aki egyike a sztároknak, akik csatlakoztak egy hazai étterem felhívásához.
A népszerű találkozóhely, a KIOSK ismét jótékonysági eseményt szervez. A hagyományteremtő akció tavaly kezdődött, akkor a Dankó utcai hajléktalanszálló lakóit látták vendégül, idén pedig az egészségügyi ápolóknak szeretne köszönetet mondani egy közös nagy ebéddel mindennapos áldozatos munkájukért. Az étterem felhívást tett közzé: amennyiben egyetértesz a kezdeményezéssel, és csatlakozni szeretnél a rendhagyó köszönetnyilvánításhoz, rajzolj egy szívet benne egy kereszttel és oszd meg közösségi oldaladon. A köszönetnyilvánításhoz egy hétvége alatt közel kétszáz civil és jó néhány ismert ember is csatlakozott, Mádai Viven mellett, olyan nevek mint Dukai Regina, Szabó Zsófi, Iszak Eszter, Tóth Gabi, Tóth Vera, Cserpes Laura, Weisz Fanni, Istenes Bence vagy Éder Krisztián.
Galériánkra kattintva még több sztár fotóját megnézheted, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez: