Sztárok

Miss Universe Hungary: Vajna Tímea a kreativitást is értékeli

Vajna Tímea már másodszorra rendezi meg a Miss Universe Hungaryt, és szinte minden idejét a lányokkal tölti. Most azt is megtudtuk tőle, nála nemcsak a legszebbek nyerhetnek.

Szombaton rendezik meg a Miss Universe Hungary 2015-ös versenyét, amire a döntős lányok egy táborban készülnek, ahol Vajna Tímea szinte minden percben velük van. “Gyakorlatilag minden egyes programon ott vagyok velük. Ezt már szóvá is tették: nagyon örülnek neki, hogy mellettük vagyok. Irányítom a csapatot, a stábot, most, a háziversenyek idején a sajtót, és a zsűrit koordináltam, hogy ki hova üljön, ki hol álljon. Szinte már a hangom is elment nap végére, annyit beszéltem!”kezdte Vajna Tímea, amikor arról beszélgettünk vele, mi történik a Miss Universe Hungary felkészítő táborában. Mint kiderült, a lányok nemcsak edzenek és próbálják a színpadi megjelenést, hanem Vajna Tímeáék versenyeket is szerveznek számukra.

“Azért van szükség az ilyen programokra, mert ösztönzik a lányokat, és amellett, hogy a csapat sokkal összetartóbb lesz, meg tudják mutatni a saját egyéniségüket és azt, hogy miben igazán jók. Mind a 16 lány különböző karakter, van, aki a sportban jó, van, aki szépen énekel, ezek a versenyek pedig kiemelik a különleges tulajdonságaikat. A Miss Extrém egy ügyességi verseny volt: a magasból ugrottak a vízbe a lányok egy budapesti élményfürdőben. Többen különböző pózokban ugrottak le: volt, aki békában, volt, aki fejest, és volt, aki spárgában. Ezt már az ő kreativitásukra bíztuk. Majd pedig azt mértük meg, ki csúszik le leggyorsabban az egyik csúszdán. Miss Bikininek a legjobb testű lányt választották az ítészek. Ez esetben az számított, ki mennyire fitt, milyen arányos a lányok teste. És volt egy Miss Sporty verseny is – mesélte a Miss Universe Hungary tulajdonosa, aki azt is hozzátette, ilyen sűrű programok között a lányoknak nem sok idejük van a kikapcsolódásra. Ám Vajna Tímea megígérte a lányoknak, a verseny utáni partin kibulizhatják magukat.

A felkészülés azonban nem mindig felhőtlen, az egyik edzésen több lány is rosszul lett. Erről készült galériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top